Bérfőző a csúcson

Mi az, hogy bérfőző? Olyan, mint a béranya, a bérköpő vagy a bérkocsis. Császár Antal, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki megbízottja például pálinkabérfőző volt. Később szakmai becsvágyból szeszfőzde-vezetői képesítést szerzett. Még később sikerült a pálinkafőzőket országos szervezetbe tömöríteni, ez lehet a Gyümölcspálinka-főzők Országos Szövetsége, melynek Császár Antal a főtitkára.

Magyar Nemzet
2008. 11. 27. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Íme, egy karrier lépcsőfokai. Ez a negyvenes éveinek végén járó, derék vállalkozó 2006-ban országos listán jutott be a parlamentbe, és mint a Vállalkozók Pártjának vezetője foglalt helyet a Fidesz frakciójában. Ez a hosszú bevezető azoknak szólt, akik nem követik oly sebesen a politika vizének árjait, mint illene. Császár úr ugyanis mindenki megrökönyödésére október 27-én otthagyta a Fidesz-frakciót, és átült a függetlenek közé. Az okáról legalább nem hadovált, hogy ily módon még forróbban képes hőn szeretett választóit képviselni. Nem. Császár úr esetében kevés volt a pénz, és ha jól értettük, keveset beszélhetett a parlamentben. Azt is megtudtuk, mint az összes többi renegátnál, hogy ó, dehogy fogja elárulni az ellenzéket, karakánul tartja magát azokhoz, akik révén képviselői széket kapott. „Más irányba nem akarok elmozdulni” – mondta még tegnapelőtt. Cö-cö-cö!

A legelső próbatételkor, amikor a költségvetés fő számait meg kellett szavazni, Császár úr jellemileg elbukott, megszavazta. Majd megszavazta az adómódosításokat, és ha lúd, legyen kövér, megszavazta a tizenharmadik havi nyugdíj elvételét is. Mindhárom szereplésével megsegítette a kisebbségi kormányt, ellene szavazott saját maga ígéretének, esküjének, szavának? Önök szerint ez micsoda? Jellemtelenség, aljasság, megélhetési politizálás vagy egyszerű piaci manőver? A Gyurcsány-féle szabadpiacon így megy ez. X. Y. kilép a pártjából, pártjának frakciójából, alkut köt valakikkel, és egy egészen más párt zászlaja alatt folytatja. No de egy perc alatt? Egy hét alatt? Történt ugyanis, hogy megvolt a szavazás, és néhány órán belül Császár Antalból „a gazdaságélénkítő csomag egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízott” lett.

Hogy ez mi a manó, azt a Kormányszóvivői Iroda nyakatekert, semmitmondó, mindenkit hülyének néző cinikus szöveggel magyarázta meg: „Császár Antal a pártpolitikai csatározásokon felülemelkedett, független képviselőként és a Vállalkozók Pártja Egyesületének elnökeként támogatja a kormányzat törekvéseit.” Jelentése? Vagy eladta magát, vagy elárulta azokat, akikkel eddig egy csónakban evezett, vagy mindkettő. „Császár Antal fontosnak tartja a kormány által a vállalkozások támogatására bejelentett 1400 milliárd [mai napi változat] forintos gazdaságélénkítő csomagot, és kész szerepet vállalni annak végrehajtásában.” Ez miben nyilvánul meg? Ügyel, nehogy fideszes vállalkozó is kapjon pénzt, vagy kistáskában hordja széjjel a milliárdokat? Vagy mi? „Császár Antal szerint a vállalkozásvédő program megvalósítása felelősen és hatékonyan szolgálja az ország mielőbbi kilábalását a gazdasági válságból.” Micsoda meglátás, mekkora zseni! Ha nekem is ez a véleményem, akkor miért nem én vagyok a megbízott? „Császár Antal kiemelt szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásának, a munkahelyek megőrzésének és a foglalkoztatás bővítésének.” „Császár Antal […] aktívan részt vállal a kormány válságkezelő programjának társadalmi vitájában, és javaslataival segíti annak eredményességét.” Elvtársak, Császár elvtárs maga a messiás Gyurcsány elvtárs után! Mert milyen lenne az őszinte kormányszóvivői közlemény? A Gyurcsány-kormánytól minden áruló megkapja méltó jutalmát. Kilóra…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.