Hajnali obstrukció

Hajnalig tartott az új munka törvénykönyvéről folytatott vita a Parlamentben. Kicsit szebb címe van a Kosztolányi-versnek (Hajnali részegség), mint ennek a vezércikknek, de az élménydús háttér itt is megtalálható.

Az ellenzék nem először és nem utoljára folyamodott az obstrukció eszközéhez. 1895-ben Mikszáth Kálmán így írt róla: „Az obstrukció a parlamentarizmus legnagyobb nyavalyája. Ha ez sokszor ismétlődik, vagy ha felette keményen lép fel, megöli a parlamenteket egyenkint, s végül a parlamentarizmust egészen.”

Az új munka törvénykönyvéről hétfő éjjel negyed háromkor kezdődő, elhúzódó vitát a kormánypárt azért nem tudta szavazás útján lezárni, mert nem volt meg a voksoláshoz szükséges többsége. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor az ott lévő fideszes képviselő, fogpiszkálóval kitámasztva lecsukódó szemhéjait azonnal a kardjáért, pardon, a mobiljáért nyúl, és fölhívja a kedves feleségük vagy kedvesük mellett szunyókáló képviselőtársakat, megüzenve nekik, hogy kapják össze magukat, mert elfogyott a Fidesz regimentje. Pizsama le, öltöny föl, pattanj lóra vagy a szolgálati Audiba, és gyere be a Parlamentbe, hogy ne csak regéljünk a kétharmados többségről, hanem tetten érhető valóság legyen az országgyűlés éjszakai szócsatája idején is.

Nem így történt. Az ellenzéki pártok női politikusai különösen strapabírónak bizonyultak: nemcsak az ifjú Kaufer Virág (LMP), hanem az örökifjú Lendvai Ildikó is bírta cérnával. Pártjukat erősítve ott maradtak. Lázár János többség híján nem tudta elfogadtatni ésszerű javaslatát, miszerint pénteken még folytatódhat a polémia. Az MSZP, a Jobbik és az LMP az obstrukció érdekében megkötötte tehát azt a technikai szövetséget, amelyet korábban Karácsony Gergely javasolt. Nyakó István egyenesen büszke volt az obstrukcióra, mint valami vívmányra, és hangsúlyozta, máskor is élnek ezzel az eszközzel. Az LMP képviselője pedig már jóval az ülés megkezdése előtt kijelentette, ilyen fontos kérdést nem az éjszakai órákban kellene tárgyalni.

Az mindenesetre felvetődik, hogy a hétszáz módosító indítványról miként lehet értelmesen dönteni akár akkor, ha a téma verőfényes délelőtt kerül napirendre. S az is, hogy lezajlottak-e olyan mélységben a társadalmi viták, amelyek némileg megnyugtatták volna a szakszervezeteket (sajátos szereptúlzásaikat most ne taglaljuk), és azokat a munkavállalókat, akiket a lehangoló világtendenciák és a megtapasztalt társadalmi valóság nyugtalansággal tölt el? Magyarán, volt-e elegendő idő arra, hogy a társadalom többsége megeméssze és alaposan megismerje az új munka törvénykönyve változásait? Megtett-e a cél érdekében minden tőle telhetőt a kormánykommunikáció?

Ha a soktornyú épületben elég kormánypárti képviselő van jelen a nagy magyar éjszakában, akkor a három ellenzéki pártnak csak álom marad a technikai szövetség. Politikai elveiket pragmatikusan háttérbe szorítva így azonban ideig-óráig sikerrel jártak, hiszen megakadályozták, hogy a keddi ülést az éjszakai vita miatt reggel nyolckor Matolcsy felszólalásával el lehessen kezdeni. Hiába van igaza Lázár Jánosnak abban, hogy az éjszakai vita nem a munkavállalók érdekeiről, hanem a balhéról szólt, mert azt kétharmaddal sem szabad elfeledni, hogy a szavazáshoz szükséges többség soha nem lehet mellékkörülmény.

A kétharmad ugyanis nagyobb súllyal kötelezi a kormányra került politikai erőt, mint egy éppenhogy győzelem. Arra kötelezi, hogy minél gyengébben muzsikálnak az ellenzéki pártok, annál inkább működtessen egy erős társadalmi kontrollt. Mindannyiunk és a saját érdekében is.