S lehet, hogy ez elviselhetetlen zajjal jár a környék lakóinak, fennakadásokat okoz a közlekedésben, megbotránkoztat egyes széplelkeket, de a nép megmozdulása akkor is szent, sérthetetlen és tiszteletre méltó, amit nem egyszerűen csak tűrni kell, hanem a lehetőségek szerint azonosulni is vele. Már csak az a kérdés, hogy ki a nép, ki szólal meg a nép hangján, mikor válik néppé egy csoportosulás. Ugyanis attól, hogy összesereglik néhány száz, netán tízezer főnyi tömeg, valami önjelölt népvezér szónokol nékik, s ott együtt „a néppé” nyilvánítják magukat, még egyáltalán nem biztos, hogy igazuk van, megadóan, sőt egyetértőleg kell viselniük megnyilvánulásaikat, magyarán, hogy valóban ők lennének a nép. Még akkor sem, ha a kormány számos intézkedése és tervezete jogos elégedetlenséget vált ki a nép egyes fiaiból és leányaiból.
Szombaton délelőtt a szakszervezetek tüntettek, délután pedig az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű civil szervezet verbuválta össze a szimpatizánsait. A szakszervezeti tüntetésen olyan, a munkapad mellett megőszült, kérges tenyerű hiteles melósok szólaltak fel, mint Tamás Gáspár Miklós vagy Gerő András a Habsburg intézettől. A tüntetők leárulózták, kifütyülték, megdobálták Gaskó Istvánt, a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökét (nekünk sem kifejezetten a szívünk csücske 1999 óta), aki megállapodott a miniszterelnökkel, miszerint a vasutasok megkapják a nekik járó 5 milliárd forintot, cserébe a szakszervezet lefújta a tervezett sztrájkot és útlezárásokat. Szégyenteljes megállapodás volt! – a tüntetők szerint, akik pár éve, amikor elkótyavetyélték a MÁV teherfuvarozási üzletágát, több ezer vasutast fosztva meg munkájától, valahogy nem vették a fáradságot, s nem csődültek össze árulózni meg hajigálni. A munka törvénykönyve nevű, újabb „kodifikációs műremek” pedig addig jó, amíg a munkaadók nem tüntetnek ellene.
Az ellenzék mindig hiányolja a kormány kompromisszumkészségét. Holott a kormánynak nem valamelyik hisztis szocival, vagy bánatos képű LMP-ssel kell kompromisszumot kötnie, hanem pont a munka törvénykönyve kapcsán kell rátalálnia arra a munkaadók és munkavállalók között. Mert ha a munkaadók elégedetlenek, ők nem az utcára vonulnak ki, hanem az országból. Nyomorult helyzet, de nem ez ellen a kormány ellen kéne hőzöngeni miatta. A Milla becenévvel bíró Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű csoport hét pontba szedte lelke fájdalmát. „Követeljük Matolcsy György azonnali hatályú felmentését!” – szól az első pont. Egy miniszter eltávolítása tipikusan a politikamentes, civil szervezetek jellemző követelése. Mert a Milla az – távol tartja magát az elfogult párt- meg aktuálpolitikától. Ebből annyi igaz, hogy egyik szónokuknak, Kerék-Bárczi Szabolcsnak valóban semmi köze a politikához, amennyiben a kifejezés alatt a közösség ügyeiről szóló értelmes beszédet értjük. Javára szóljon, hogy nem állt egyedül ezzel a hiányossággal, hiszen értelmes szó és a realitás a többi szónokból és magából a hét pontból is kimaradt. Miként a szombati „nagy tömegmegmozdulásokról” elmaradt a nép is. A nép, amelyiknek ebben is igaza volt.
origo.hu
Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása
