A présbe fogott pénzintézetekből ugyanis konkrétan 600 milliárd forintot sikerült kisajtolni a bajba jutott devizahitelesek terheinek további könnyítésére. S akkor még nem beszéltünk az árfolyamrögzítés és a végtörlesztés százmilliárdot is elérő hatásáról, amit kényszerűségből szintén be kellett tenniük a bankoknak az adósmentő csomagba. Nagy baj, hogy három esztendőt kellett várni erre.
A 2008 októberében hazánkat is elöntő pénzügyi világválság már a decemberi törlesztőrészletnél utolérte a devizahiteleket felvevő magyar polgárokat. Ezt követte a devizaárfolyamok elszállása mellett a cinikus és hányaveti indoklásokkal ellátott egyoldalú banki szerződésmódosítások időszaka. Ekkor nem egy adósnak egyik napról a másikra jóformán megduplázódott a havi terhe. A jegybank elnöke eközben síelni ment, Gyurcsány a küszöbönálló bukásával foglalkozott, Bajnai pedig több hónappal az események után fogott hozzá a pénzintézetek „megregulázásához”. Igyekezett szigorú arcot vágni, berendelte magához a bankok vezetőit, majd a hosszú és kimerítő egyezkedések után megszületett a fényes eredmény.
Bő két hónapig szó sem lehetett kamat- és költségemelésekről, utána pedig egy szankciókkal nem járó, ám szép mondatokat annál inkább tartalmazó magatartáskódexnek kellett volna elrettentenie a pénzintézeteket a további alaptalan haszonszerzéstől. Ennyire futotta akkor. S még ez is felháborodáshoz vezetett a bankok egy részénél.
A devizahitel-tartozások összege pedig közben ütemesen emelkedett. A mai, hatezermilliárdot meghaladó lakossági adósság zöme ebben az időszakban jött össze. Kilakoltatások, árverezési botrányok követték egymást, és mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy az új Orbán-kabinet örökölt egy beélesített, nagy hatóerejű szociális bombát. A devizahitelek betiltásával ezután kezdődő intézkedéssorozat szinte minden eleme egyenként is többet ért annál, mint amit az előző kabinet kiizzadt magából. Az viszont látható volt, hogy a kormányzati lépések teremtette lehetőségekkel eddig zömmel a módosabb, nagyobb megtakarításokkal rendelkezők tudtak élni. Márpedig valódi adósmentés nehezen képzelhető el azok nélkül, akiknek a mindennapi megélhetése került az árfolyamok és a változó banki kondíciók miatt veszélybe.
A tegnap aláírt, összesen és nagyjából ezermilliárd forintos beavatkozást jelentő csomag – a kölcsön negyedének elengedésével, kamattámogatással, az eszközkezelő tevékenységének bővítésével – most e körnek is nyújthat érezhető segítséget, ami remélhetőleg a változatlanul ketyegő bomba hatástalanítására is elegendő lehet. Az előző hónapok ütközetei során némelyek képzeletében és a „jól értesült” híradásokban nagyon sokszor kivonultak már a külföldi tulajdonú bankok ebből az országból.
Az álom és a valóság azonban ezúttal sem találkozott. A pénzintézetek mégsem mozdultak, s a megpróbáltatásaik ellenére valamiért itt ragadtak nálunk. Talán azért, mert korábban kiugróan jól lehetett keresni errefelé, és nem olyan piac a magyarországi sem, amit következmények nélkül el lehet hagyni bárkinek. Tegnap a kormány 300 milliárd forintot tett bele a közösbe. A bankoknak pedig kétszer ennyit ért az, hogy a rossz devizahitelek kivezetésével hosszabb távon is megváltsák a tisztes hazai hitelezés árát és itteni befektetéseik biztonságát.
