Függetlenség, de mitől?

Áll egy elefántcsonttorony Budapesten, ahol a mindennapi életet alapvetően befolyásoló döntések előkészítésén és meghozatalán dolgoznak.

A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) – mert erről az intézményről van szó – mirólunk, egyszerű halandókról is döntenek. Mirólunk, akik más világban élünk, mert általában függünk valakitől vagy valamitől, és nem engedhetjük meg magunknak a jegybankot megillető függetlenséget. E héten is mi voltunk napirenden. Összeült az MNB monetáris tanácsa, és újabb fél százalékkal megemelte a jegybanki alapkamatot. A döntésnek köszönhetően borítékolható, hogy még az idén tovább drágulnak a banki hitelek. Nehezebben és drágábban juthatunk majd kölcsönhöz, az adósságok növekednek, többet fizethetünk a pénzintézeteknek. A hétszázalékos alapkamat tovább fékezi a növekedés és visszaesés határán tántorgó magyar gazdaságot. Különösen a kis és közepes hazai cégek számára válik még reménytelenebbé a kereskedelmi bankok által kínált hitelek felvétele. S persze a betéteink kamata jóval később követi majd a kölcsönökét, amiből megint nem nekünk származik hasznunk, hanem a számlánkat kezelő hitelintézeteknek.

Mindez akkor, amikor Európa-szerte ellenkező irányba haladnak a jegybankok, és az alapkamat csökkentésével próbálnak új erőt lehelni a haldokló gazdasági növekedésbe. A budapesti elefántcsonttoronyban viszont nem ez a fő szempont, a monetáris politika elsősorban az inflációra figyel. S amikor arra figyelmeztetik a jegybankot, hogy az a rekordösszegű devizatartalék, amin az intézmény ül, kulcsszerepet játszhatna a befagyott hazai hitelezés felolvasztásában, ismét előkerül a féltve óvott függetlenség. – A Magyar Nemzeti Bank nem tud segíteni – hangzik a lakonikus válasz, mint amikor az uraság üzen ki a kastélyából, miközben a pórnép a kapuk előtt segítségért rimánkodik.

S persze Simor András, a jegybank elnöke csak akkor független, amikor a kormánnyal és az országgal közös együttműködésről, vagy az MNB pénzügyeinek szorosabb és szankcionálható ellenőrzéséről van szó. Mindjárt más a helyzet, amikor Gyurcsány Ferenc volt stratégiai főtanácsadójának kell – nehezen észrevehető munkavégzésért – csinos összegeket kifizetnie. Nincs szó az elegáns távolságtartásról akkor sem, amikor a liberális gazdaságpolitika híveit kell a kormánykritika terén megerősíteni. S közben politikai nyilatkozatokat tenni és – a monetáris tanács, valamint az alelnökök létszámának várható növelése kapcsán – politikai komisszárokról beszélni.

Simor András és a függetlenség nem említhető egy napon. Mint ahogy az sem jó, hogy a Magyar Nemzeti Banknak és Magyarországnak jelenleg ilyen kevés köze van egymáshoz. Az MNB most jóval közelebb áll a pénzintézetekhez, mint a hazai polgárokhoz. Ezen kíván alapvetően változtatni a jegybanktörvény módosításával a kormány. Válság esetén luxus az elefántcsonttorony, kötelező az MNB és a kabinet gazdaságpolitikai lépéseinek valamilyen szintű összehangolása. Ez a törekvés azonban láthatóan főbűnnek számít az Európai Unió brüsszeli vezetésénél, és már az Orbán Viktor által előre jelzett újabb spekulációs támadással kapcsolatban is gyűlnek a fenyegető előjelek. A hírek szerint a Fitch is bóvli kategóriába sorol minket. A jegybankért tehát láthatóan mindenki összefogott egymással. Az MNB vezetésének ebben a helyzetben döntenie kell: ha már oly sikeresen függetlenítette magát Magyarországtól, vajon mikor lesz ugyanilyen független a nemzetközi pénzvilág akaratától?