Sírjatok testvéri könnyeket!

Figyelje meg, a politikusok és a közgazdászok már nem is szépítik a jövőt.

Figyelje meg, a politikusok és a közgazdászok már nem is szépítik a jövőt, mint eddig, hanem megmondják kereken, mi minden fog összeomlani az új évben. Rágyújt, elkomorodik. Emlékszik, hogyan kezdődött 2008-ban? Hát, mondom, rémlik valami, de annyi minden történt azóta. Pedig azt nem szabad elfelejteni! A világ tőzsdéiről egy hét alatt 2700 milliárd dollár tűnt el! Az autószerelő az arcomba hajol: el tudja képzelni, hogy véletlenül történt? Rögtön meg is válaszolja: biztosat nem tudunk, de bármit el tudunk képzelni, mert az Úr trónja üres, degeszre tömött pénztárca ül a helyén. Igaza lehet. Bármit el tudunk képzelni. Bármi megtörténhet. Úgy látszik, ez a civilizáció lényege.

Persze, ki foglalkozik már az Úr 2008. esztendejével, amikor dúsgazdag bankárok vonták fel a szemöldöküket (amely szemöldökök mára megőszültek), Amerikától Japánig mindenki a pénze után futott, s rémült kisbefektetők imádkoztak könyörületért Mammon oltára előtt (de nem hallgattattak meg). A gyémánt és az arany ára akkor naponta feljebb és feljebb kúszott, de persze a világ szomorúbb felét ez egyáltalán nem rázta meg, ugyanis se a gyémántot, se az aranyat nem lehet megenni. Akkor egyetlen esztendő alatt 75 millióval nőtt az éhezők száma a világon. És még nincs vége. Még tart a civilizáció, vagyis még több éhezőre számíthatunk.Ez aztán a fejlődés!

Nem akarok a világ sorsán elmélkedni, csak éppen elegem van abból, hogy naponta a fejemre olvassák, mi minden szárad a lelkemen. Kifogy miattam az energia, csődbe jut a világgazdaság, a globális felmelegedés következtében búcsút intenek a jégsapkák, a megemelkedett tengerszint városokat söpör le a térképről, ráadásul elszelel az ózonpajzs, miközben a túlnépesedett és az etnikai invázióval hadakozó emberiséget maga alá temeti a számítógépekre épült világ, hogy csak a legnagyobb örömforrásokat említsem. De ha nem temeti, nem söpri, nem omlik össze, akkor sincs minek örülni, mert előbb-utóbb jön valami harmadik évezredbeli lepra, egy védhetetlen planetáris járvány, és az orvostudomány úgy néz majd rá, mint borjú az új kapura. Mintha én tehetnék erről a sok borzalomról, mert ugyebár én volnék az emberiség, aki feléli a jelent. Felélem? Dehogy. Elszenvedem! Én aztán nem tehetek semmiről, egyébként is mindig a szomszéd az emberiség, az ő lelkén szárad minden. Mi közöm nekem Csernobilhoz vagy Fukusimához? Mi közöm az őserdők pusztításához? Se urániumom, se fejszém! Ha elfogy az ingyen oxigén, majd lesz pénzért, akinek pedig nem telik rá, ne lélegezzen! Az euróövezetet se én taszítottam a szakadék szélére, és a kínai gazdaságot se én hajszoltam túlfűtött növekedésbe. (Erről jut eszembe, hol van már az amerikai ideál! Egyik ismerősöm farmernadrágot vásárolt a tizenkét éves fiának. A gyerek megnézte a címkét, látta, hogy amerikai gyártmány. Felpróbálni se volt hajlandó, bevágta a sarokba. Szerinte ugyanis hamisítvány. Miért volna hamisítvány? – kérdé az elképedt atya. – Nem kínai – felelé a gyermek.)

Nincs új a nap alatt! Az ember tragédiájának égi kara már 1862-ben ezt zengte: „Ah, sírjatok testvéri könnyeket, / Győz a hazugság, a föld elveszett.” Pedig Madách idejében nem aranyozta be az emberek életét se radioaktivitás, se szén-dioxid-kibocsátás, se kábítószer, nem rúgta rájuk az ajtót a pókerarcú multi, kosarában fegyverekkel, vagy jobb esetben színes gyöngyökkel. Senki nem írta elő, milyen alakú lehet a zöldség, a műanyag élelmiszerek megjelenésére pedig Lucifer még lázálmában sem gondolt, de ha igen, irigylendő túlzásnak tartotta. Boldog idők! Akkor még a hazugságban látták a nagy veszélyt.

Sok tudós, filozófus, előre látó bölcs vélekedik úgy, hogy a civilizáció legkésőbb az évezred közepéig összeomlik. Akkor majd új középkor köszönt be. Ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy mióta ember él a földön, az újjászületést mindig káosz előzte meg. Nehéz elképzelni, milyen lesz az új középkor, amelyet nyilván új felvilágosodás követ, amennyiben a történelem hajlandó önmagát ismételni. Vajon az új középkorban új lovagkirályok – véreskezűek és igazságosak – uralkodnak majd? Várak épülnek, borbélyok húznak fogat? Új erkölcsök születnek a régi romjain? Jobbágytömegek küzdenek a jobb életért? Ismét jönnek a törökök, de talán nem lóháton, hanem autóbuszokkal, mert ez már mégiscsak új középkor? Megint feltalálja valaki a penicillint? Izgalmas szellemi játék ez, de félek, nincs semmi értelme. Kinek van kedve játszani, ha nyakig ér a moslék?

Felteszem magamnak a kérdést: szeretnék-e száz év múlva újra születni? Őszinte leszek, nem tudom. Nem felvágásból mondom ezt, hanem mert első hallásra tényleg nem tűnik vonzó lehetőségnek, ugyanakkor ott fickándozik a kétely az emberben, hátha mégsem lesz semmi abból a sok borzalomból, amivel naponta riogatnak. Hátha elmarad az apokalipszis, és akkor az ember bosszankodik majd a sírjában, amiért olyan fafejű volt, hogy nem akart visszajönni, megnézni a szép, új világot, ahol azok is pénzhez jutnak, akik becsületesen dolgoznak. Igen ám, de ha mégis lesz apokalipszis, amire egész jók a kilátások, akkor meg ott áll az ember százhatvan évesen a globális szemétdombon, és még egy vacak bogarat se talál, hogy egyen valamit.