A bumeránghatás

Tegnap az Európai Bizottság megállapította: Magyarország nem tett elegendő intézkedést ahhoz, hogy „időben és tartósan” kiigazítsa túlzott államháztartási hiányát.

Jó, hogy ennyire aggódnak értünk Brüsszelben. Mi itt, idehaza úgy érezzük, csoda, hogy a Magyarország körül keltett hisztéria ellenére még talpon vagyunk. A kormányt érő folyamatos támadások és a meglehetősen álságos tónusban előadott, állítólagosan a jövőnket féltő kritikák elértek egy olyan fokot, amelyen túl a valódi féltés körvonalait is nehéz lesz felismerni.

Van nekünk egy balliberális sajtónk, amelynek torzító tükrében nemcsak az Orbán-kabinet esetleges hibái, a gyors tempó diktálásából adódó túlzásai, hanem az uniós kritikák is elviselhetetlenül felnagyítódnak. Elképesztő, mennyire élvezik, ha hazánkat bírálat és hátrány éri. Az országot, a forintot érő támadások – amelyek miatt az Orbán-kormány érdemei sem látszanak valódinak! – ma már nem pusztán gyönyört okoznak nekik. Magyarország folyamatos leckéztetése, megszégyenítése mintha nem is lenne elég. Németh Péter a tegnapi Népszavában Vádolom az Uniót címmel rögtönöz Dreyfus-per-hangulatot. A nagyobb büntetést hiányolja. Sír, hogy az unió túl puha Orbánnal szemben. Nem marad el a biztos befutó fasisztoid jelző sem. Vajon hogyan jelenhetett meg ez a cikk, hiszen nálunk megszűnt a sajtószabadság…?

Egy magyar újság magyar újságírója tehát azért tesz Brüsszelnek szemrehányást, mert az a hazáját nem eléggé alázta és kritizálta. Utoljára ennyi gyűlölettel a sztálini rendszer kommunistái fordultak a hazájuk ellen. Olli Rehn uniós pénzügyi biztos legalább a gesztusok szintjén igyekezett tárgyilagosabb lenni a magyarországi baloldalnál, amikor elismerte: a tavalyi államháztartási többletet figyelembe véve a bizottság (az országot elmarasztaló) megállapítása meglepetésként hathat. Nem, mi már nem lepődünk meg semmin sem. Miért is lepődnénk meg azon, hogy hazánkat, amely Európában elsőként vezette be a bankok megadóztatását, a globális hatalmak és kiszolgálóik részéről folyamatos, nyilvánvalóan összehangolt támadások érik? Vagy talán olyan természetes az, hogy a deficit leszorítására tett jövő évi erőfeszítéseinket már most megkérdőjelezik?

S vajon a baloldali sajtó Olli Rehn véleményéből azt miért nem idézi, hogy a túlzott deficit miatt Magyarország ellen folyó eljárás „nem új, és nem kizárólag a jelenlegi kormány felelőssége”? S ha ez így van, akkor az ország állapotáért felelős korábbi miniszterelnökök, Gyurcsány és Bajnai – előbbi nem akar levonulni a politika színpadáról, utóbbi pedig fellépést tervez, holott idehaza senki nem várja a hatalomba – vajon miért élveznek akkora védettséget, hogy például Gyurcsányt illetően nekünk állítólag le kellene állnunk a sukorói ingatlanpanama vizsgálatával?

Egyszer minden kiderül, és minden irracionalizmusra megkerül a racionális megfejtés. A Heti Válasz mai számából megtudhatjuk, hogy a zavarosból újra előbukkanó Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványát a Hillary Clinton háttéragytrösztjének mondott Center for American Progress szponzorálja. Most már értjük Hillary Clinton levelét. Értjük, mi az oka annak, hogy a kormány számos rendkívül pozitív, előremutató, egy jobb országot, egy élhetőbb világot makacsul akaró lépéseiről miért nem vett tudomást sem a ballib sajtó, sem a külhon. Sem Brüsszel, sem Amerika még nem látja, de mi idehaza már tudjuk: itt a bumeránghatás fog érvényesülni. Senki ne álmélkodjon, ha az Orbánt érő támadásokat a magyarok a személyüket és az országukat érő egyenes támadásnak érzékelik.

A kép sötét, de legalább összeállt.