Az államadósság csapdájában

Minden elhangzott már az államadósság kérdésével kapcsolatban – és annak az ellenkezője is.

Közben az év harmadik napján újévi jókívánság helyett a Magyar Nemzeti Bank közzétette, hogy a harmadik negyedévben 82,6 százalékra nőtt a mutató, a sajtó pedig 16 éves rekordról cikkezett. Két különböző dimenzióban él a kormány és az MNB? Ezúttal másról van szó.

A kormány tavaly júniusban a magán-nyugdíjpénztári vagyonból 1350 milliárd forinttal csökkentette az államadósságot, s így az örökölt 82 százalék körüli szintről 76 százalék közelébe szorította le a GDP-arányos mutatót. A harmadik negyedévtől azonban az államadósság újra növekedni kezdett. Ehhez legfőképpen az járult hozzá, hogy az uniós adósságválság kiújulásával jelentős gyengülésnek indult a forint a többi európai fizetőeszközzel együtt. A hazai pénz értékvesztésére még rátett egy lapáttal az is, hogy a piaci szereplőknek nem tetszettek a magyar kormány nem szokványos intézkedései, például az, hogy a bankokra jelentős terheket róttak a végtörlesztéssel. A magyar valuta gyengülése papíron megemelte forintban számolva a magyar államadósságot – amelynek hozzávetőleg fele devizában van.

Ahogy növekedtek a devizában eladósodott lakosság tartozásai az árfolyamgyengülés miatt, éppen úgy gyarapodott az állam adóssága is. Anélkül, hogy egyetlen euró pluszhitelt felvett volna az Orbán-kormány! A hazai fizetőeszköz értékvesztése novemberre már nagyjából 1200 milliárd forinttal növelte meg az államadósságot 2010 végéhez képest. Vagyis gyakorlatilag csaknem teljes egészében felemésztette a magánpénztári vagyonból végrehajtott mérséklést.

Így történhetett meg, hogy a kormány hiába csökkentette az adósságot, a mutató makacsul gyakorlatilag majdnem ugyanott van, ahol volt. Sőt. A harmadik negyedévben már – mint a fentiekben is szó volt róla – meg is haladta a kormány beavatkozása előtti szintet. Az MNB által közölt, július és szeptember közti adatot azért nem érdemes figyelembe venni, mert október–novemberben két nagy devizatartozása járt le az államnak. Ekkor fizettük vissza a Gyurcsány-kormány által 2008-ban felvett készenléti kölcsön első kétmilliárd eurós részletét és egy másik lejáró devizatartozást, ami plusz egymilliárd eurót jelentett. Ezek a visszafizetések mintegy 900 milliárd forinttal csökkentették az adósságot, amely mint pozitívum a negyedik negyedéves adatokban már látszani fog.

Becslések szerint 2-3 százalékponttal esik vissza a mutató december végére a harmadik negyedévhez képest. A csökkenés tehát a jelek szerint 2010-hez viszonyítva is megvalósul, várhatóan 80 százalék lesz, tehát kevesebb mint két százalékpontos tényleges mérséklés következik be. Ez nagy csalódás, ha azt nézzük, hogy tavaly az év első felében – amikor még az euróválság elmélyüléseinek a jelei nem látszottak – 74 százalék körüli szintre lehetett számítani. Nagyjából itt is tartanánk, ha a hazai fizetőeszköz értéke nem indult volna az év második felétől meredek csökkenésnek, ha nem támadták volna meg a forintot. 2010 év végének árfolyamán számolva 75 százalék körül lenne az államadósság. Ha év közben a tavalyi GDP-adatokat nem módosították volna lefelé, akkor pedig valahol a 74-es tartományban.

A mozgástér gazdaságpolitikai kérdésekben nem túl tágas – ez jól látszik a fentiekből is. Ha a befektetők úgy értékelik, hogy egyes intézkedések előnytelenek számukra – a forinteladásokon és a finanszírozás megdrágulásán keresztül –, gyakorlatilag újabb hitelek felvétele nélkül is növekszik az eladósodottság. Magyarország, sok más fejlett állammal együtt, ki van szolgáltatva a piacok kényének-kedvének, hiszen eladósodottsága olyan mértékű, hogy azt önerőből nem tudja fizetni, csak megújítani tudja a hiteleket a befektetők pénzéből. Akik attól függően, hogy milyen az időjárás, milyen napjuk van, tetszik-e a miniszterelnök nyakkendője, olcsóbban vagy drágábban kínálják fel a finanszírozást vagy mutatnak hátat. Így az adósságcsökkentés gyakorlatilag bizalmi kérdéssé vált, a piac elégedettsége nélkül – hiába minden törekvés a költségvetési szigorra – kérdőjelessé válik.

A kormány felismerte: a befektetők jóindulatára szükség van ahhoz, hogy az államadósság finanszírozási költségei csökkenjenek, és végső soron le lehessen faragni az adóssághegyből. Ezt várjuk a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal történő megegyezéstől, a pénzügyi biztosításról. A megállapodást azonban semmiképpen sem könnyíti meg, hogy a kabinet képviselőinek úgy kell a pénzemberek jóindulatát megszereznie, hogy közben a befektetők érdekkörei számára pénzben kifejezhető kárt okozó döntéseket hozott meg – magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása, bankadó, válságadók, végtörlesztés – és kívánna a jövőben is fenntartani. Abban, hogy az ország pénzügyileg ilyen mértékben kiszolgáltatott, jelenleg döntő szerepet játszanak az előző kormányok által hozott rossz gazdaságpolitikai döntések. Nem itt tartanánk, ha az elmúlt két szocialista kormányzat ideje alatt nem növekedett volna 50 százalékról 80 százalékra a GDP-hez viszonyítva az államadósság. De itt tartunk, és kérdés, hogy a kormány képes-e lépéseket tenni a borotva élén: azaz megnyerni a piacok jóindulatát, és folytatni saját politikáját. Amíg nem születik alku a pénzvilággal, lehet számítani az újabb frontokon megnyíló támadásokra, illetve a hitelminősítők, a befektetők, a valutaalap és az uniós szervek részéről az erődemonstráció folytatására.