Lehet, hogy nem is a népszerűség a legpontosabb szó. Valljuk be: a Fidesz számos megújító törekvése közepette sem tett – nem is tehetett a nyakába szakadt terhek miatt – annyi hangulatjavító és életszínvonal-emelő intézkedést, mint amennyire a rájuk szavazók többsége számított.
Akkor hát miről van szó? Arthur Koestlernek lenne igaza, aki sok évtizeddel ezelőtti cikkében egy helyütt a politikai választások irracionális motívumait a szerelemhez hasonlította? Mielőtt legyintenénk a párhuzamra, vessünk számot azzal, hogy érzelmeink, látszatra önkéntelennek tűnő emocionális diktátumaink mögött nagyon kemény lelki hiánygazdálkodás húzódhat meg.
Politikai énünk természete, politikai tartalmú választásaink, döntéseink, szavazatunk, kitartásunk vagy csalódott elfordulásunk ugyanilyen hiánygazdálkodásban gyökerezik. Ha a Fidesz– KDNP-kormányt nem előzi meg az az ámokfutásszerű nyolc év, amelynek során elfogyasztott az ország egy volt szt-tiszt kormányfőt, egy puccsista akarnok hazudozót, akinek miniszterelnöksége alatt védtelen civilekre lőttek a rendőrök, és végül az utolsó évben egy akaratgyenge bábot, nem biztos, hogy ma ennyire jól állna a Fidesz. De a helyzet az, hogy a két MSZP–SZDSZ-ciklus három említett milliárdos kormányfőjét valójában csak megkíséreltük elfogyasztani, megemészteni egyiküket sem sikerült. Minden állampolgár tudja, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali lapokat olvas, hogy ezek a miniszterelnökök gyors és meggondolatlan eladásokban, szövevényesen kibogozhatatlan vagyonátjátszásokban és megahitel-felvételben voltak érdekeltek, ezért is privatizálták az ország maradék vagyonát. Egyetlen, szinte már elfeledett példa: a Gyurcsány-kormány nemcsak patinás minisztériumi épületeink, hanem 147 értékes ingatlan eladását tervezte, hogy a Nyugati pályaudvar helyén (hol máshol?) új kormányzati negyedet építhessen.
Azt mondják, nem volt kormányfilozófiájuk. Dehogyisnem! Így szólt: adj el mindent, ami nemzeti vagyon, s költs rogyásig hitelből a következő kormány kontójára. Egy 2007-ben elkészült szakértői anyag szerint 102 milliárd forintot értek azok a minisztériumi székházak, amelyeket a második Gyurcsány-kormány dobra akart verni. A Pénzügyminisztériumot 10,5, a Miniszterelnöki Hivatal épületét 10 milliárdért adták volna el. S hová mentek volna az említett hivatalok? Hát béreltek volna nekik egy másik épületet. Folyt a pénz, mint a víz az elrontott csapból. Bánták is! Nem ők fizettek: mi fizettünk, s fizetünk ma is felelőtlen döntéseikért. Aki úgy gondolja, hogy a nyolc év folyamán özönlő ilyen és ehhez hasonló hírek nem feküdték meg az emberek gyomrát, nagyot tévednek. Az SZDSZ ráment a mutyitervekre, a baloldal pedig hiába berzenkedik, hogy ne „nyolcévezzünk”, mert mondhatunk mi négyzetgyök hatvannégy évet is, a lényeg nem változik: az MSZP ezalatt a négyzetgyök hatvannégy év alatt csúfosan leszerepelt, és hogy milyen nehéz lesz talpra állnia, azt mi sem mutatja erősebben, mint hogy még a Jobbik is megelőzte a szocialistákat.
A Fidesz mellett pedig kitart az ország. Nincs más lehetőségünk. Bízunk bennük. Ha ellenünk fordul az Európa Tanács, Charles Gati, Clintonné és az EU, nekünk akkor is ki kell tartanunk az Orbán-kabinet mellett. Mert különben jönnek majd a Dániel Péterek, a Pityinger Lászlók, a Kónya Péterek, a millások, a nullások, a huszadik senkik. Ne várjuk meg őket!
origo.hu
Orbán Viktor: Isten hozta Aliyev elnök urat Budapesten!
