Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője viszont megragadta az alkalmat, hogy nyilatkozzon a sajtónak. „Komoly kockázata van” az állami kézbe kerülésnek, és így Budapest „többet veszíthet a réven, mint amennyit nyerhet a vámon”, mondta, és gyanújának is hangot adott, miszerint a reprivatizáció után újra magánosítanák és kormány közeli cégek holdudvarába vonnák a vállalatot A főpolgármesterre hivatkozva azt is mondta, hogy csak a szerződés megkötése után készítenek majd kockázatelemzéseket és gazdasági számításokat, márpedig ilyet „okos ember nem csinál”, számításokat előre kell készíteni.
Horváth párttársai, akik 1997-ben támogatták Demszky Gábor főpolgármestersége idején a vízművek kisebbségi tulajdoni hányadának eladását, bizonyára „okos emberek” voltak, bizonyára gazdasági számításokkal előre modellezték azt is, hogy mennyit tejel majd a fővárosi cég a külföldi befektetőknek. Utólag kiderült az igazság a különös privatizációs szerződésről is, a vízszolgáltató cégre kapcsolt pénzszivattyúról is. Az 1997-ben 16,5 milliárd forint vételárért odaadott 25 százalékos részvénypakk mellé járó menedzsmentjogok azt eredményezték, hogy a külhoni befektetők irányíthatták a céget, ennek köszönhetően kaszáltak tizenöt év alatt cirka 35 milliárd forintot. Ha most nem venné vissza a főváros a részvénycsomagot, 2022-ig még hazalapátolhatnának plusz negyvenmilliárd forintot menedzserdíj, illetve osztalék jogcímén, sőt az eredeti kontraktus alapján tíz év múlva még visszavásárlási kötelezettség is terhelné Budapestet.
Elég jó hasznot termelt a fővárosi vízművállalat a 25 százaléknyi részvénypakett tulajdonosainak. Az extraprofitot az elmúlt másfél évtizedben a költségcsökkentés céljából elbocsátott vízműves dolgozók mellett a fővárosi lakosság fizette meg emelkedő vízdíjak formájában. A vállalat irányítóinak energiáját bizonyára lekötötte a menedzsmentdíjuk kalkulálása, hiszen például a tűzcsapok működőképességének ellenőrzésére, a karbantartásukról való gondoskodásra már nem nagyon maradt idejük. A katasztrófavédelmi hatóság a közelmúltban mérte fel a tűzcsapok állapotát, és igen súlyos hiányosságokat tárt fel. Önmagában ez is elegendő lett volna a szerződés felbontására, Tarlós István főpolgármester azonban nem akarta kiélezni a konfliktust az RWE német és a Suez francia céggel, tekintettel az IMF-fel és az EU-val az elővigyázatossági hitelkeretünkről remélt tárgyalásokra.
Nicolas Sarkozy francia elnök a múlt év végén előre figyelmeztette Orbán Viktor kormányfőt, hogy „kielégítő megoldásokat” vár el a főváros közműveit ellenőrző francia cég ügyében. Így hát vigyázó szemeinket Párizsra és Berlinre vetjük.
Normális körülmények között a „menedzsmentet” egyszerűen el kellene zavarni a fővárosi vízművek környékéről is. Az, hogy a befektetők most 15,1 milliárd forintért hajlandók megválni az aranytojást tojó tyúkjuktól, pontosan jelzi, milyen előnytelen és erkölcstelen szerződést kötött a Demszky-féle vezetés annak idején. A fővárosi polgár elégedetten nyugtázhatná, hogy az ügyészség hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a vízmű privatizációs szerződése ügyében, ám az eddigi tapasztalatok alapján erősen kételkedik „az ismeretlen tettesek” felelősségre vonásában. De egy dologban biztos: végül a visszavásárlás árát is vele fizettetik meg például rosszabb közszolgáltatások, elhalasztott útfelújítások formájában.
