Ostromállapot

Harminckét órás ostrom után meghalt Mohamed Merah, a zsidó gyerekek mészárosa, a katonák gyilkosa, Franciaország Breivikje.

Egyértelmű volt mindenkinek, még neki is, hogy nincs menekvés, ült a fürdőszobában, miközben háza előtt egy szakasznyi kommandós csak a parancsra várt. A támadásra végül tegnap délelőtt került sor. Aztán minden úgy ment, ahogy a filmekben. Merah lőtt a rendőrökre, azok rá, a gyilkos végül kivetette magát az ablakon, és holtan találták meg az utca kövén. Fejlövés végzett vele.

Nem lesz sok olyan francia, aki könnyet hullajt érte – mondta bölcsen Marine Le Pen, aki amint lehetett, azonnal folytatta előzőleg megszakított elnökválasztási kampányát. Ilyen közel az elnökválasztáshoz már minden politika. A francia szélsőjobb nagyasszonya tanácsokat is adott a kommandósoknak, hogyan kellett volna helyesen behatolni a mészáros lakásába, miért így tettek, miért nem úgy, miért volt a hosszú késlekedés, miért tart 32 órán keresztül egyetlen állig felfegyverzett idióta meggyilkolása. Addig üti a vasat, amíg meleg. Márpedig most roppant forró, ezt Nicolas Sarkozy is érzi, és vérbeli politikusként ki is használja a helyzetet. Néhány órával a dráma után hivatalosan is folytatja a kampányt, nagy szavakat használva egységre szólítja fel a nemzetet a vészterhes időkben. Szót ejt a tolerancia fontosságáról, ami mindig jól hangzik egy európai politikus szájából, de határozottan kiáll a francia kultúra értékei mellett is, amelyekhez ragaszkodni kell. A francia sajtó pedig rohan idoljai után, a kormánypárti Figaro dicséri az elnököt, és gúnyolódik a valóságtól elrugaszkodott baloldali jelölteken, a Libération és a Monde pedig kineveti az elnököt, és rámutat Francois Hollande büszke tartására, bölcs meglátásaira. A katolikus La Croix eközben józanul azt hangsúlyozza, azért néhány óránál maradjon egy kicsit több a gyászra, s tartsuk tiszteletben az éppen hozzátartozóikat sirató családokat.

Vajon a rabbi és a három zsidó kisgyerek politikai okokból halt meg? Az izraeli politika szerint nyilvánvalóan antiszemita támadás áldozatai lettek. A négy áldozatot már el is temették, mégpedig Jeruzsálemben, egyértelmű politikai üzenetként. Pedig az egész francia politikai élet arról beszélt, hogy nem számít, milyen vallásúak voltak a gyerekek, az ellenük elkövetett rémtett a francia nemzetet célozta, a hatszög összezár, bezár mindenkit, Franciaországban kizárólag franciák élnek. A jeruzsálemi temetés azonban azt mutatja, a toulouse-i áldozatok családjait nem győzte meg a szépen hangzó mondatfüzér. Sajnálatos módon Izrael politikai utat választott, gyorsan sürgette a franciaországi zsidók kivándorlását az ígéret földjére. Párizsban pedig most minden politika, s nem adhat mást, csak mi lényege.

Nem fog megoldódni Franciaország égető problémája, a bevándorlás azzal, ha betiltják az arcot eltakaró kendőt, a látható vallási szimbólumok viseletét, a kultúrához tartozó kisebb-nagyobb jellegzetességeket. Franciaországban ötmillió mozlim él, sokan, mint Mohamed Merah is, ott születtek. Az ottani gondolkodásmód szerint ők franciák, semmi különbség elméleti szinten Merah és Gerard Depardieu között. A következő elnöknek Toulouse azt fogja üzenni, alapvető változásokra van szükség, mert igenis hatalmas különbség van Merah és Depardieu között, és nem csak az, hogy az egyik egy szörnyűséges gyilkos, a másik pedig a nemzet színésze. Ezt nyilván sokan fogják bírálni, de Franciaország mindig más mércével mért, az ottani politikai korrektségnek komoly határai vannak. Ha Párizs nem ismeri fel a változások szükségét, akkor a hatszögről értelmetlen beszélni.