Egy újabb asszó

Gróf Tisza István és gróf Károlyi Mihály nem egyszerűen ellenfelek voltak, akik különböző politikai nézeteik miatt rendszeresen szembekerültek egymással a parlamentben vagy más politikai fórumokon, hanem ádáz ellenségek.

Híres párbajuk 1913. január 2-án zajlott le. Előző nap a Nemzeti Kaszinóban Tisza üdvözölte Károlyit, aki tüntetően elfordult, s nem köszönt vissza. Én köszöntöttelek – figyelmeztette Tisza, mire Károlyi azzal válaszolt, hogy jobb, ha nem ismerik egymást, s kiment a teremből. A kor erkölcsi felfogása szerint ilyen sértést úriember nem tűrhetett el szó nélkül, s bár a párbajozás bűncselekménynek számított, a kormányfő és az ellenzék egyik vezére természetesnek tartotta, hogy fegyverrel állítsák helyre a becsületen esett sérelmet. Tisza báró Vojnich Sándort és Molnár Viktor képviselőt kérte fel segédeinek, Károlyit gróf Hadik János és Pallavicini György őrgróf képviselte. A felek kardpárbajban állapodtak meg, középnehéz kardokkal, szúrás megengedésével, kötések nélkül (csak nyaki bandázs használatát engedélyezték), amelyek roppant súlyos feltételek voltak. A küzdelemre Rákossy Gyula vívómester termében került sor, akinek elbeszélését jegyezte le Clair Vilmos A párbaj története című kötetében. Tisza István 52 éves volt, kitűnő vívó, számos duellum résztvevője. Károlyi tizennégy évvel volt fiatalabb, kerülte a párbajozást, de mint magyar mágnás, kiváló mesterektől tanult vívni. Tisza megvágta ellenfele homlokát, s azt hitte, ezzel vége a párbajnak, de Károlyi folytatni akarta. Végül is harminckétszer csaptak össze, ezek többsége nyolc-kilenc riposztos menet volt. Harminc alkalommal Károlyi támadott vad dühvel, de egyetlen alkalommal sem tudta még megkarcolni sem ellenfelét. A tizenhatodik összecsapás után pihenőt tartottak. Károlyi ledőlt egy pamlagra, több sebből dőlt belőle a vér, alig kapott levegőt, de amikor meghallotta, hogy a segédek a párviadal befejezését fontolgatják, felpattant, és újból nekirontott Tiszának. Ám hiába vagdalkozott hisztérikusan, az eredmény az lett, hogy összesen tizenhét sebet kapott. Utoljára a jobb könyökén szenvedett el egy vágást, melynek nyomán a segédei harcképtelennek nyilvánították, és beszüntették a további küzdelmet. Tiszának a karján volt egy jelentéktelen sebesülés, de nem Károlyi vagdalkozása következtében, hanem a kardpenge áthajlása miatt kapott egy karcolást. A párbaj nem csak a két ember vívótudása, sokkal inkább a vérmérséklete, jelleme közötti különbségeket tette egyértelművé. Az ötvenöt percig tartó küzdelem után a felek nem békültek ki.

A közöttük lévő ellentéteket évtizedekkel a haláluk után az utókor is fenntartja. Mintha személyes összecsapásuk folytatódna az emlékműveik körül kialakult politikai ellenségeskedésben. Tisza István emlékművét, Zala György alkotását 1934-ben állították fel a Kossuth téren. A művet 1945-ben lerombolták és megsemmisítették. A helyén avatták fel 1975-ben Varga Imre szoborművét Károlyi Mihályról. A Kossuth tér rehabilitációja keretében most a Károlyi-szobrot bontották le és szállították el, mert a tervek szerint az újra megalkotott Tisza-emlékmű kerül vissza a helyére. A szocialisták fogadkoznak, hogy három év múlva visszahozzák Károlyit, ami azt is jelentené, hogy Tisza István szobrát (ha elkészül addig) újra le kell bontani. Tisza és Károlyi nem békültek ki a párbajuk után, sőt, csörtéjük még ma is tart.