Az események a héten gyorsultak fel: a kormány hétfőn nyilvánosságra hozta az új Széll Kálmán-tervet, másnap Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, végül tegnap a bizottság ismét tárgyalt a hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárásokról. Ezután közölte a testület szóvivője, hogy az egyik eljárást, amely a jegybanki függetlenségről szól, készek lezárni, a másik két ügyben az Európai Bíróság dönt. A lényeg a régóta várt bejelentés volt: Brüsszel zöld jelzést ad a hitelkeretről szóló tárgyaláshoz.
Különös út vezetett idáig. Az nem volt szokatlan, hogy a washingtoni székhelyű IMF Brüsszel jóváhagyásához kötötte a hitelkeretről szóló hivatalos egyeztetést. Arra viszont az idő múlásával egyre nehezebb volt magyarázatot találni, hogy miért nem dönt az Európai Bizottság. Ahogy kerültek elő az újabb és újabb kifogások a valóban szokatlanul gyors magyar törvényalkotással kapcsolatban, úgy vált egyre gyanúsabbá, hogy a részben az euróválság miatt kényes helyzetbe került Magyarország megleckéztetése a cél. Egy ilyen tárgyalást eddig nem volt szokás politikai feltételekhez kötni, márpedig a bírák nyugdíjazásának és az adatvédelem kérdésének például bizonyosan nem lehet köze egy ország hitelképességéhez. A balliberális sajtó nem is köntörfalazott: Brüsszelnek valójában a kormányellenes mozgalmakhoz hasonlóan a rendszer nem tetszik. Annak megváltoztatását, a Bajnai-féle kezes, a diktátumokat aggály nélkül követő kormányzáshoz való visszatérést szeretné elérni. Csakhogy erre nincs mandátuma. A kormány a roppant nyomás ellenére kitartott, nem esett pánikba a forint elleni rohamok láttán sem, s ezzel alkuképes maradt.
A mostani áttöréshez nyilván neki is lépnie kellett. Benyújtotta azt a programot, amelyben a piacok és a nemzetközi szervezetek számára hiteles költségvetési pályát rajzolt fel, s amely elháríthatja a kohéziós források felfüggesztésének veszélyét. Bár a kormány most is igyekezett a terheket szétteríteni, a második Széll Kálmán-terv belpolitikai árát minden bizonnyal meg kell fizetnie. A jegybanktörvényt kész az elvárások szerint módosítani, de a jelek szerint Simor András fizetése és a vezetők esküje ügyében nem kell meghátrálnia. A dolgok tehát visszazökkenhetnek a rendes kerékvágásukba. A politikai természetű vitákat le lehet választani a hiteltárgyalásról. Az pedig, hogy több ügy a bíróság elé kerül, a legkevésbé sem vereség: Magyarország ragaszkodott a jogorvoslat lehetőségéhez az Európai Bizottsággal szemben. Mert Brüsszel tényleg nem Moszkva.
Győzelemről persze túlzás lenne beszélni. A tárgyalás nem lesz fáklyás menet. De legalább arról szól majd, amiről szólnia kell. Adókról, támogatásokról, strukturális reformokról. Esélyt kaptunk, amivel okosan élhetünk. A megállapodás a remélt konszolidáció eszköze lehet. Persze nem mindegy, milyen feltételei lesznek. Jó tudni, hogy balliberális ellenzékünk megint tévedett: nem az önfeladás az egyetlen lehetősége Magyarországnak. A nemzeti szuverenitásnak a mai korban is van tartalma, az nem parasztvakítás. Egész jó útravaló ez a kézzelfogható közelségbe került tárgyaláshoz.
