Aki tolvajt kiált

Aki lopást, „einstandot” emlegetett a nyugdíjrendszer átrendezésekor, jobb, ha legalább most tájékozódik a balliberális kötődésű vezetéssel megáldott kasszákról.

Magyar Nemzet
2012. 05. 04. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudni, mitévő lesz az egyesület most, hogy kiderült, tényleg meglopták a hárommillió nyugdíjpénztártagot, de nem a pisztolyos ember, hanem azok, akik annak idején tolvajt kiáltottak.

Emlékszünk a magánnyugdíjpénztár-szövetség vehemens nagyasszonyára, Bába Juliannára, amint épp az újságírók karjaiba rohant Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel folytatott megbeszélése után, és felháborodottan bizonygatta a magánpénztárak számvitelének átláthatóságát? Ő is pisztolyt emlegetett, egyben sérelmezte, hogy nem kért tőle bocsánatot a tárcavezető, sőt, a Helsinki Bizottsággal és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságával fenyegetőzött az őket ért állítólagos károk miatt. Egyébként az általa képviselt biztosító két másik nagy társasággal karöltve csatlakozott ahhoz a 13-as multicsapathoz, amely az Európai Bizottság elnökénél akkor fel is jelentette Magyarországot, követelve, hogy Brüsszel „kényszerítse ki” a válságadók azonnali eltörlését. Hogy mennyire volt elegáns lépés mindezt a magyar uniós elnökség első napjaira időzíteni, belekeverni a sajtószabadságot és az idegengyűlöletet – erre az idő már választ adott.

Tegnap mindenesetre kiderült, hogy a háromezer milliárd forintot (!) kezelő, annak idején tolvajt kiáltó kasszák háza táján korántsem volt minden rendben. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése szerint közel 850 milliárd forinttal rövidíthették meg a pénztártagokat, amiért nem a legbiztonságosabb befektetési formát választották – ahogy azt teszik a nálunk szerencsésebb sorsú államok nyugdíjalapjainál. A most már hűtlen és hanyag kezeléssel is vádolt pénztárak gazdálkodása nem nevezhető sikertörténetnek: 12 év alatt egy százalék (!) körüli átlagos reálhozamot tudtak kiizzadni a bennük bízó ügyfeleik számára. Egész pontosan még ezt sem, mert a kasszák befektetéseinek tavalyi átvételekor annyi saját forrásuk sem volt, hogy ezt a hozamot folyósítani tudják a tagoknak. (Ez a feladat később az államra hárult.)

Több mint 600 ezer befizetőt az infarktus kerülgetett, amikor pénztára értesítette, hogy nulla forint haszna keletkezett befektetései után, és a többség is mindössze egy félhavi nyugdíj összegével lett gazdagabb a 12 éves „kötelező öngondoskodás” jegyében. Ezt az „eredményt” is csak úgy sikerült elérni, hogy a magánkasszák egyetlen forint nyugdíjat sem fizettek ki működésük alatt. A saját magukra fordított költségek ugyanakkor a törvényben meghatározott plafonhoz közelítettek, és végül százmilliárd forintos nagyságrendet értek el. Elszámolásaik pontatlansága miatt a pénzügyi felügyelet több alkalommal is büntetést mért ki a pénztárakra, de – mint látjuk – nem eleget. A Kehi feljelentésére talán sor sem került volna, ha a felügyelet annak idején tette volna a dolgát, és a magánkasszák befektetési tevékenységét kellőképp ellenőrzi. (A felügyelet élén öt évet eltöltő Farkas István elnöknek egyébként a bankok devizahitelezésének kockázata mellett ez a veszély sem tűnt fel, viszont mindezért rangos állami kitüntetést kapott 2010-ben Bajnai Gordon akkori kormányfőtől.)

Aki tehát lopást, „einstandot”, „a nép kifosztását”, „a melósok kirablását” emlegette a nyugdíjrendszer átrendezésekor, jobb, ha legalább most, utólag tájékozódik a balliberális kötődésű vezetéssel megáldott kasszák befektetési tevékenységéről. Ha már nem tették meg azelőtt, mielőtt tolvajt kiáltottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.