Az ellentmondást azóta sem sikerült feloldani, mert hazai és külföldi piaci elemzők – még a manapság etalonnak számító londoniak – is úgy vélik, hogy indokolatlan a Standard and Poor’s lépése. A magyar államháztartási adatok a válsághoz és az uniós átlaghoz képest rendezettek, az adósságunk csökken, a költségvetési hiány is a megszabott határ alá fér. Mi végre hát a nagy aggodalom? És pont az uniós csúcstalálkozó idejére időzítve? Miután Finnország kivételével már az egész euróövezetet leminősítették az elmúlt évben, egyeseket visszaesőként többszörösen is, a történet már a szórakoztatóipari kategóriába lépett. Ide minősítették magukat a hitelminősítők. Különösen az S&P, amely nem is olyan régen még 2000 milliárd dollárral számolta el az amerikai államadósságot, és amelynek nyakába perek sokaságát akasztották a válság alatti minősíthetetlen működéséért.
Mert ugyan mihez képest romlott volna a magyar állampapírok besorolása? A gazdasági teljesítményünk zuhant volna tegnapról mára? Esetleg érkezett bármilyen új információ a magyar gazdaság állapotával kapcsolatban? Ugyan már! A leminősítés indoklásában mindössze annyi szerepel, hogy a probléma az „unortodox” gazdaságpolitika, pontosabban azok „a kivételes lépések, amelyek a pénzügyi szektort érintik”, és amelyekkel a kormány három százalék alá viszi a hiány szintjét.
Helyben vagyunk. Megkaptuk a választ a bankadó meghosszabbítására és a tranzakciós illeték emelésére. Ezért vettek el tőlünk egy pluszpontot, így kerültünk a BB+ helyett a BB kategóriába. Ami állítólag nagy csapásnak számít, de a reakciókból úgy tűnik, nem nagyon rázta meg a lakosságot, hogy néhány amerikai szerint a magyarok péntektől kevesebbet érnek. A forint sem pánikolt, és a jóslatokkal ellentétben semmiféle pénzügyi összeomlásra nem került sor. Mert ami az S&P olvasatában unortodox, vagyis a bankokra nézve kedvezőtlen gazdaságpolitika, az valójában patrióta: azaz megpróbálja a válság okozta terheket igazságosabban, a pénzügyi szektort is bevonva szétteríteni.
