Csalás és ámítás

A demagóg politikai érvrendszer egyik jól ismert mértékegysége az inkubátor, az egy bizonyos célra elköltött, nagy mennyiségű állami pénzt szokta a mindenkori ellenzék a csecsemők életét megmentő készülékre „átváltani”, mondván, inkább erre kellett volna szánni, mintsem amarra.

S gyakran előfordul, hogy hat a demagógia, mégpedig főképp az érzelmekre, az előítéletekre, ahogyan azt a politikatudományban tanítják is. Jómagam szintén használom, nem feltétlenül az átlag démosz, vagyis a nép, hanem „politikai farkasvakságban” szenvedő barátaim (meg)vezetésére, szellemi felébresztésére. Egy kis demagógia, s máris lehet velük érdemben társalogni, mert már nem csak a megszokott frázisokat pufogtatják.

Most is hasonló célzattal következik egy vállaltan demagóg kérdés. Mi a rosszabb a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek, a FIFA-nak: ha két kis ország barátságos meccsén a nézők törpe minoritása pár percig rasszista magatartást mutat, vagy ha az általa rendezett világbajnoki selejtezők jelentékeny része érintett a fogadási csalásban? Rövid megfontolás után nyilvánvalóan nem mondhatunk mást, mint hogy bár előbbi ellen is keményen fel kell lépni, utóbbi sokkal inkább szétzilálja a sportág szövetét. Ehhez képest a FIFA-nak a jelek szerint kedve és eszköze sincs az internetalapú bundázással szemben érdemben fellépni, a rasszizmust azonban az utóbbi időben gyakorlatilag a futball fő ellenségének tekinti. Lábat törni, fejet lerúgni, az ellenfél anyját szapulni, egyazon rasszon belül, szimplán nemzeti alapon mocskolódni, vb-selejtezőt elcsalni viszont szinte bocsánatos bűn.

Ahol pedig nincs bocsánat, ott jönnek a bűnbakok, elsőre két kis állam, Magyarország és Bulgária. Egy tizenhat emberből álló FIFA-bizottság négy tagja egyetlen novemberi nap alatt nyolcvan egyéb ügyet is tárgyalva hozta meg a nyilván alapos megfontolás után született szentenciát a következő vb-selejtező zárt kapus rendezéséről és negyvenezer svájci franknyi pénzbüntetésről. Igen elegáns megoldást választva vártak másfél hónapot az ítélet kihirdetésével (más kérdés, hogy ezalatt nem sikerült fülest kapnunk ), Joseph Blatter elnök még meglapogatta Orbán Viktor kormányfő és Csányi Sándor, az MLSZ első embere vállát a FIFA-gálán, de mire vezetőinkkel landolt itthon a gép, már megérkezett a súlyos büntetés híre. Noha az augusztusi, Izrael elleni derbi felkészülési jelleggel zajlott, az ellenőri jelentésben nem szerepelt az incidens, amiért az MLSZ nyilvánosan bocsánatot kért, mégis a románok elleni kulcsfontosságú vb-selejtezőn kell elszenvednünk a most hétfőn másodfokon is megerősített ítéletet. Pontosabban a Sportdöntőbíróság (CAS) még közbeszólhat, ha akar, és belefér az időbe.

Jellemző a helyzetre, hogy semelyik érintettnek sem jó. Nekünk, magyaroknak nyilván, a román szurkolók az FTC női kézilabdacsapatának Ramnicu Valceában játszott BL-meccsén jelezték, hogy „a futball nézők nélkül semmit nem ér”. Izraelben a sportnapilap közelmúltbeli riportja szerint jellemzően nem tudnak az esetről, a hozzáértő helyi újságíró pedig a lehetőség szerinti legrosszabb megoldásnak tartja a zárt kaput, mondván, ez csak növeli a feszültséget, a rasszizmust.

Ám a FIFA-t mindez nem érdekli. De miért is érdekelne egy korrupciós ügyeket „gyártó” szervezetet, amelyik most a France Football leleplezésével hadakozik, amely szerint Katar bundázással szerezte meg a 2022-es vb házigazdaságát? Még szép, hogy inkább rasszizmust kiált, mintsem csalást. S ez nem demagógia.