Nem azért, mert a közvélemény-kutatók felületesen munkálkodnak, netán manipulálnák az adatokat – szó nincs ilyesmiről. Egyszerűen Fletó jut az eszünkbe, jóllehet akkor már egy éve visszavonult, Mesterházy hóna alól üzengetett mint nagy politikai tapasztalatokkal bíró, segítőkész kívülálló. Bajnai Gordon akkoriban még nem akart vezér lenni, mindig hangsúlyozta, hogy ő csak afféle kényszermegoldás, nincsenek hosszú távú politikai elképzelései. (Rövid távúak sem voltak.) Mesterházy pedig, aki szeretett volna már akkor vezérként villogni, csak mint Gyurcsány bábja jelent meg a médiumokban, és sem a politika hangadói, sem a választók nem vették komolyan.
Ezek után könnyedén megtippelhetjük, ki lesz a 2014-es választásokon a baloldal vezére. Koncentráljunk a kandidálók személyére és a közöttük zajló versenyfutásra, amelyet még a legelfogultabb baloldali sajtó sem minősített lélegzetállítónak. A versenyzők gyakorlatilag ugyanazok, mint három évvel ezelőtt, csak a kondíciójuk változott, s az esélyeik is, bár az esélyesség terhe még egyikükre sem nehezedik elviselhetetlen súlyként. Gyurcsány látszólag már kiesett ebből a versengésből, sőt közismert szerénysége és tárgyilagossága arra késztette, hogy saját visszavonulását is megígérje, feltéve, ha így kívánja a baloldal érdeke. Ez nem jelenti azt, hogy hajlandó lesz háttérbe húzódni, bár a többi baloldali szereplő eddig is egyértelművé tette, nem kérnek a továbbiakban belőle. Ám Gyurcsányt nem úgy ismerjük, mint aki önként levonul a küzdőtérről, még akkor sem, ha szónoklat szintjén ezt az apokaliptikus lehetőséget is felvázolta hallgatósága előtt.
Ugyanakkor valódi versenyfutás csak két induló között van, amely, a rövid táv ellenére is, eddig változatosnak mondható. Tavaly ősszel Bajnai Gordon mint egyértelmű favorit jelent meg a pályán. Addigi eredményei ugyan nem mondtak semmit, hiszen senkivel nem mérte össze erejét, de legalább elmondható volt róla, hogy még veretlen. A rendkívül erős pénzügyi és menedzseri háttér az eddigi eredménytelenségéből is erényt kovácsolt, s Bajnait már úgy futtatták, hogy nemcsak a baloldalnak leendő vezére, hanem ő az új, a világszerte elismert, mindenki által becsült és szeretett miniszterelnök is. Azt a látszatot keltették, hogy az ügy már az EU-ban meg Amerikában is le van vajazva, csak éppen az egész demokratikus világ kénytelen kivárni az orbáni diktatúra leváltásának törvényes határidejét. Ezúttal még maga Bajnai is – akinek ezelőtt soha, semmilyen önálló ambíciója nem volt, mindebbe úgy keveredett bele, mint lóhús a hamburgerbe – kormányfői reményeinek adott hangot, persze nem valamely személyes nagyravágyásból, kizárólag a haza üdvének érdekében. Abban azonban hű maradt a 2009–10-es önmagához, hogy továbbra sem voltak sem hosszú, sem rövid távú politikai elképzelései, s úgy tűnik, ez a hiányosság már a baloldali híveknek is feltűnt. A ballib táborban élvezett népszerűsége fokozatosan csökkent, s ezáltal reális esélyhez jutott a másik versenyző, Mesterházy Attila, aki sikeresen elhitette a pártjával, hogy önálló, koncepciózus, karizmatikus, győzelemre képes, vezetésre alkalmas politikus.
A személyre kihegyezett közvélemény-kutatások még Bajnai minimális előnyét jelzik, de a trend és a pártreferenciák egyértelművé teszik, Mesterházy minden téren átveszi a vezetést. Mesterházy mellett szól a józan realitás is, hiszen a fele létszámúra csökkenő törvényhozásban a szocialista párt nem lesz oly nagyvonalú (bolond), hogy átengedjen egy csomó képviselői helyet Bajnai kétes képességű társulatának.
Egyébként bárki lesz a baloldal vezére, Szanyi Tibor bal kezének középső ujja mutatja az útját.
Ugró Miklós
