A hadállások készenlétben, az érvelés, a propaganda élesítve, a rakéták, a tankok, a szárazföldi hadsereg katonái izzó tekintettel méregetik a horizontot, ahol a másik, pontosan ugyanolyan csapat várja a végső utasítást, a parancsot a háborúra. Ilyenkor kell közbevágni, s a rózsaszín hajgumi helyett két zöldet kiosztani. Amolyan megfellebbezhetetlen, isteni igazságszolgáltatásként.
De ők még kicsik, a katonák, a rakéták, a tankok nem valóságosak, s az isteni döntés nagyon gyorsan el tudja határozni a háború kimenetelét. De a szándék igenis pont ugyanolyan, mint egy háborúban álló ország vezetőjéé, csak ott a rózsaszín hajgumit olajmezőknek, befolyási övezetnek vagy gyáraknak hívják. A fő gond az, hogy ott nincs isteni igazságszolgáltatás, felülről senki sem tud belenyúlni a viszályba. Ott véráldozat van, síró anyák és kisgyerekek, halottak és kipusztult városok. Ferenc pápa, az egyház első számú civilje, akinek nincs szüksége semmire ahhoz, hogy méltóságteljes legyen, azt üzente a városnak és a világnak, hogy legyen béke ott, ahol valami szörnyű torzulás miatt állandóan háború van. Nem Ferenc az első s nem is az utolsó olyan katolikus egyházfő, aki a békéről beszél húsvétkor. Mindannyian ezt teszik. Nem lehet eleget kárhoztatni a kommunistákat, amiért ezt a szót tönkretették. Az ő békéjük azt jelentette, hogy maradj csendben, vagy apró miszlikbe aprítalak, s fogadd el az én uralmamat. Ez pedig nem béke, nem a háborúskodás befejezése a közös jóért, hanem az erős uralma a gyengébb fölött, ahol az acélbetétes bakancsot viselőnek mindig igaza van a védtelen felett. Bele is rúg ezért. Ez a béke halott városokat szül, csendes, összeroncsolt testű emberek millióit. A dísztribünön pedig olyan vezetők integetnek a szürke és rettegő felvonulóknak, akik tudják, hogy ez a béke eltapos mindent, s egyetlen mosolyuk sem őszinte.
Ez a béke valójában háború. Pedig a béke létezik, Szíriában és Palesztinában is, amelyre Ferenc pápa felhívta a figyelmet, s nem is valami nagy varázslat, ha megtaláljuk. Csak azt a rózsaszín hajgumit kellene elfeledni egy kicsit, hiszen pont ugyanolyan szép copfot lehet csinálni a zölddel is, sőt akár hajgumi nélkül is jól állhat a frizura. Drága Szíria, ahol a véreskezű diktátort nemzetközi koalíció próbálja kiebrudalni a hatalomból, és minden eszközt elfogadhatónak tart, ha ez sikerülni fog. Gyerekek harcolnak a Szabad Szíriai Hadsereg soraiban, élő adásban fejezik le a kormányhadsereg összekötözött kezű katonáját, felrobbantják az egyetemet, mert győzni kell, a hajgumira szükség van! A kormány értelemszerűen nem adja át, nem enged, nem tárgyal, nem fogad el semmiféle követelést jogosnak, hiszen őt is megbűvölte a rózsaszín gumidarab. Drága Palesztina, drága Izrael, ahol unokatestvérek esnek egymásnak, ugyanúgy gondolkodnak, ugyanúgy viselkednek, de a kiegyezésnek fizikai akadályai vannak, és senki sem olyan bátor, hogy megtörje a tárgyalunk, majd kiröhögjük a másikat ördögi körét. A megegyezés messzebb van, mint 1948-ban, hiszen akkor még nem tudta senki, mi lesz itt, milyen mészárszék született a legszentebb város körül. Hatvanöt év telt el azóta, nincs egyetlen család sem arrafelé, aki ne siratna valakit.
Ferenc pápa szavaira érdemes odafigyelni, mert a mosolygó jezsuita nem küzdelemként fogja fel az életet, de nem is megalkuvó, aki a szürke és rettegő felvonulók tömegét szeretné látni. Nem kell ahhoz katolikusnak lenni, hogy magunkévá tegyük ezt az egyszerű üzenetet. Embernek kell lenni.
Sitkei Levente
