A magyar–szlovák viszonyban ma két lehetőség adott a politikusok előtt. Az egyik, hogy teljes hangerővel kiordítják magukból a vélt vagy valós sérelmeket, üvöltve próbálják megvédeni igazukat, s ezzel néhány százaléknyi potenciális szavazó kedvében járnak. Ez akkor működik magas fordulatszámon, ha a főszereplők között van egy jó adag személyes ellenszenv, netán sértettség is, s a két fél legalább minimális szinten hisz igaza győzelmében. Az utóbbi években a szlovák politika süllyesztőjébe került Ján Slota volt az egyik legmarkánsabb figurája az ilyesfajta cirkuszoknak. Az ő példája igazolja leginkább, hogy e primitív megközelítése a helyzetkezelésnek nemcsak az általa képviseltek, de saját maga számára is tökéletesen hatástalan. Sem Magyarország, sem Szlovákia nincs ma a fölényeskedő, az igazát bármi áron érvényesíteni tudó állam helyzetében. Civakodni lehet, győzni nem. Márpedig ez egy valamirevaló politikusnak nem túl biztató kilátás.
A másik lehetőség a közös érdekek bőséges választékának hangoztatása és az ellentétek háttérbe helyezése a nagy nyilvánosság előtt. Ha Magyarország komolyan gondolja, hogy a közép-európai együttműködés erősítése az unión belül ma az egyik legfontosabb magyar érdek, akkor ez az egyetlen járható út a magyar–szlovák kapcsolatokban, hiszen a hangosan perlekedő térségbeliek kizárólag az összefogás ellenérdekeit erősítik. S ha már az együttműködést említjük, nem elhanyagolandó tény az sem, hogy friss adatok szerint magyar tulajdonosok kezében volt május végén a Szlovákiában működő külföldi érdekeltségű vállalatok egyötöde, a magyarországi befektetők listavezetőkké váltak, megelőzve a tavaly még az első helyen lévő cseheket. Szlovákiában ez év május végén 7955 magyar tulajdonú vállalat volt, ezek alaptőkéje összesen 1,68 milliárd euróra rúgott. Ezen adatok ismeretében lehet-e hitelesen érvelni a Pozsonnyal való nyílt szembenállás mellett?
Szlovákiával mindeközben számos olyan vitája van Magyarországnak, amelyben a mi oldalunkon még az egymás elleni acsarkodásukról ismert pártok is gyakorlatilag egységes álláspontot képviselnek. Ezek közül talán a legismertebb a szlovák parlament 2007-ben elfogadott határozata, amely érinthetetlennek nevezte a csehszlovák államiságot megteremtő 143 elnöki rendeletet, amit akkor államfőként Eduard Benes adott ki. Ezek közül tizenhárom közvetlenül, körülbelül húsz pedig közvetetten érinti a kollektíven bűnösnek tartott szudétanémeteket és magyarokat. De e tekintetben közismert az első Fico-kormány által elfogadott állampolgársági törvénymódosítás is, amely nyílt politikai bosszúként a térségben egyedi módon bünteti saját államának azon polgárait, akik arra „vetemednek”, hogy más országokban – így Magyarországon – éljenek az áttelepülés nélküli honosítás jogával. Hogy ezek a témák felmerültek-e a tegnapi tárgyaláson, s ha igen, milyen hangsúllyal, arról vélhetőleg többet megtudhattunk volna egy valódi sajtótájékoztatón, ahol kérdéseket is feltehetnek az újságírók. A kommunikációért felelős illetékesek tegnap ezt nem tették lehetővé a magyar és a szlovák média óriási létszámban megjelent képviselőinek.
Tény ugyanakkor, hogy a fentebb említett ügyek folyamatosan jelen vannak a különböző magyar–szlovák vegyes bizottságok napirendjén, s az Európai Parlamentben is. Magyar érdek a felvidéki magyarokat érintő kérdések megfelelő képviselete, de magyar érdek – a felvidékiek számára is – a korrekt viszony Pozsonnyal, amely nélkül semmilyen területen nincs esély a továbblépésre.
