Így aztán szinte sokkot kapott, amikor meglátta, hogy élete addigi legjobbjánál bő fél méterrel messzebb, 81,97 méterre repült a kezéből a szer. Olimpiai bajnokunk, Pars Krisztán addig a pillanatig 81,02-vel vezette az idei világranglistát, tavaly Londonban pedig 80,59-cel nyert. Ugyan bő egy éve, Ostravában dobott ő 82,28-at, de tudtuk, hogy ez a Pars most nem az a Pars, a válla nincs rendben, és ebben a műfajban így nehéz érvényesülni.
És akkor a szituáció lélektani hatásáról még nem is ejtettünk szót. Némileg sántít a hasonlat, mert az 1976-os montreali olimpia gerelyhajító-döntőjében Németh Miklós első dobásával világcsúccsal sokkolta a mezőnyt – a szemüveges lengyel ettől még nagyon messze van –, de bevallhatjuk: a második sorozattól kezdve már azért szorítottunk, hogy a várt arany helyett legalább az ezüst meglegyen. Ami aztán meg is lett.
Bizonyára akadnak most fanyalgók, akik azután, hogy Hosszú Katinka és Gyurta Dániel néhány napja tönkreverte az ellenfeleit a barcelonai úszó-vb-n (Hosszú azóta sem lankad, szórja a rövid pályás világcsúcsokat), s a minap férfi-párbajtőrcsapatunk itthon, a Syma-csarnok telt házas közönsége előtt lett világbajnok, csak legyintenek Pars ezüstjére. Ne tegyék.
Még ha a kalapácsvetők kissé – vagy nem is olyan kissé – mostoha gyerekeknek is számítanak az atléták nagy családjában, sokszor a program elejére teszik őket, csökkentve az esélyét, hogy egy szektoron kívülre szálló kósza kalapács fejbe kólintson valakit, mert akkor ott emberhalál van. Moszkvában most éppen 205 ország 1967 reprezentánsa fut, ugrik vagy dob; azaz végzi azokat a cselekvési formákat, amelyeket már az ősember is, az idők kezdete óta. Ezért e számokban a veleszületett képességek akár döntők is lehetnek. A kulcs ez, az elképesztő konkurencia, a vetélytársak zömének rendelkezésére álló, nagyobb merítési lehetőség.
Atlétáink eddig tíz olimpiai aranyat szereztek, és ezt alapul véve kétségkívül furcsán hat, hogy világbajnokunk nincs. Miközben mutatóba legalább egy olyan nem éppen sportnagyhatalmaknak is akad, mint Panama, Grenada, Saint Kitts és Nevis, Namíbia vagy Szíria. Mi az immár hat ezüstünkkel és öt bronzunkkal az összesített éremtáblán – ahol egyetlen árva arany már jobban fizet – a 63. helyen tanyázunk. A magyar sportban bizony szokatlan helyen, bár az ország egyéb mutatóit tekintve nincs ebben semmi kirívó. S hogy miért nem jóval előrébb?
Atlétikában világbajnokság csak 1983 óta van, és eleinte négyévente rendeztek vb-t. A moszkvai seregszemle a tizennegyedik. Olimpiai bajnokaink közül Pars előtt csak Kiss Balázsnak adatott meg, hogy világbajnokságon szerepeljen, s a kalapácsvetésben a konkurencia kiszélesedését mutatja, hogy neki még érem sem jutott. A Szovjetunió felbomlása után meghatványozódott a potenciális ellenfelek száma, mert ebben a számban különösen erős volt a szovjet iskola, idővel pedig mások, így a lengyelek is megbarátkoztak a kalapáccsal.
Pars Krisztián mindenesetre nem csügged, azt mondja, legalább négy vb még benne van, és meglesz az a fránya arany.
Kivárjuk.
Fábik Tibor
