Az oldalaikat a nyári eseménytelenség miatt nehezen megtöltő román napilapok hisztériás rohamot kaptak, a hírtelevíziók (öt is van belőlük keleti szomszédunknál) úgy csaptak le a borzonti kijelentésekre, mint gyöngytyúk a takonyra egy többhetes éhségsztrájk után, Románia külügyminisztériuma pedig nyilatkozatban hüledezett. Magyar–román viszonylatban folytatódik a tavalyi bukaresti kormányváltással kezdődött haragszomrád, amely az utóbbi időszakban igencsak megdolgoztatja az ottani külügyi tárca közleményíróit, egy hónapon belül ez a sokadik ilyen jellegű iromány.
A tisztánlátás végett érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi két-három évben az erdélyi magyarok körében is megjelent a szélsőjobboldal. Alapvetően magyarországi hatásra, biztatásra egyik pillanatról a másikra székely gárdistákról hallottunk, anyaországi pártok, szervezetek fiókformációi adtak hírt magukról a bukaresti média és egyes magyarellenességre mindig nyitott román politikusok nagy örömére. Lehet-e nagyobb szolgálatot tenni például egy autonómiát követelő tüntetés kapcsán Bukarestnek, mint demonstrálóként gárdistaruhában megjelenni vagy Jobbik-zászlót lengetni? A román hatalom nyilván tisztában van a tényekkel. Így azzal is, hogy ezeknek a radikális nézeteket valló csoportoknak Erdélyben akkora a támogatottságuk, politikai súlyuk, mint – jó tollú sportújságíró kollégám hasonlatát idézve – azé a képzeletbeli román juhászé, aki Debrecen főterén üvöltve követeli Románia nyugati határának kiszélesítését a Tiszáig. Victor Ponta kormánya, amely továbbra sem tudja megbocsátani Orbán Viktor jó viszonyát a balliberálisok által főgonosznak kikiáltott Traian Basescu államfővel, úgy gondolja, minden egyes lehetőséget ki kell használni a kreált ellenségkép erősítésére.
A szokványosnak nevezhető román külügyi közlemény egyetlen mondata jelent csupán újdonságot, s egyben arcátlan csúsztatást. Az, amelyikben Bukarest elhatárolódást vár el a magyar kormánytól a Jobbiknak a székelyföldi táborban kifejtett álláspontjától. Azt sugallva ezzel, hogy a Fidesz és a Jobbik között valamiféle együttműködés lenne. Mintha az MSZP súgta volna Pontáéknak ezt az idehaza jól ismert követelést. Miért is kellene a magyar kormánynak elhatárolódnia egy olyan ellenzéki párttól, amelynek egyébként a borzonti összejövetelen megjelent képviselői a jövő évi választásokon már potenciális szavazókként is megjelenő hallgatóság előtt többször és hangosabban szidták az Orbán-kabinetet, mint Bukarest kisebbségpolitikáját? A bukaresti logika alapján két évvel ezelőtt a magyar kormány azonnali elhatárolódást kellett volna hogy követeljen a korábbi, jobbközép román kabinettől, amiért egy bizonyos Victor Ponta az akkor még ellenzékben lévő szociáldemokraták vezetője azt mondta, Orbán Basescuval egyetemben „bolsevik, fasiszta, náci eszméket” vall.
Egy szó, mint száz, régen volt ennyire rossz a magyar–román államközi viszony. Különösen látványos ez az elhidegülés néhány olyan év után, amikor tényleg hihetőnek tűnt, hogy a történelmi sérelmek okozta bizalmatlanság már a múlté. Most úgy tűnik, a sok közös érdek ellenére sincs esély a kapcsolat érdemi javulására. Ráadásul jövő évben Magyarországon parlamenti, Romániában elnökválasztást tartanak. A kampányidőszakok pedig általában nem a megbékélésről szólnak.
Pataky István
