Isten felszentelt szolgái nagy többségükben szegények, mert másfajta, szerényebb igények szerint élnek, mint híveik, ám a fennmaradó jövedelmüket szétosztják a rászorulók közt, akik gyakran jobb módúak, mint az adakozó, ám a rászorultság többnyire nem minősíthető a forintok számával. A papoktól nincs vagy alig van mit elrabolni, mégis időről időre akad valami degenerált bűnöző, aki egy pap meggyilkolásától sem riad vissza, hogy annak feltételezett vagyonát, kincseit megszerezze. A pap hiába él szerényen és visszafogottan, nyitottsága, segítőkészsége, a rászorulók iránti nagylelkűsége a bűnözők szemében célponttá és könnyű prédává teheti.
Szarvas András cibakházi plébánost is olyan ember ölte meg, aki a rendőrség megalapozott gyanúja szerint már korábban is kapcsolatban állt áldozatával. W. Renátó Zoltán nyilván segítséget, támogatást kért és kapott a 73 éves esperes plébánostól, akit aztán kedden éjszaka kegyetlenül megkínzott és megölt. Nem ismerjük még a részleteket, a 19 éves tettes beismerő vallomása csak a motivációt – anyagi haszonszerzés – világítja meg, a tett egyéb körülményeit (szándékosság, előre kiterveltség, indulati tényezők) homályban hagyja. Az elkövető etnikai hovatartozását nekünk észrevennünk sem illik, mert a rasszizmus vádját vonnánk önnön fejünkre, de majd jönnek a különböző jogvédők és a legképtelenebb mentségek hangoztatása közben a tudtunkra adják a tettes származását, ha akarjuk, ha nem. Más kérdés, hogy a közvélemény az elfogás hírére kapásból azt a kérdést teszi fel, hogy cigány-e az illető, ami egy szabad, demokratikus országban nem normális állapot, de ennek nem feltétlenül és nem is elsősorban az az oka, hogy a közvélemény rasszista, kirekesztő, gyűlölködő lenne.
Figyelmen kívül hagyva az elkövetők etnikai hovatartozását, a papokra ugyanolyan mentalitású, még a bűnözők szintjén is primitív emberek támadnak, mint a köztudatban szegény, de védekezni képtelen, kiszolgáltatott öregekre, amely bűncselekményfajta hatalmas társadalmi felháborodást vált ki (feltéve, hogy a közvélemény tudomására jut), de a bíróságok már közel sem büntetik oly szigorúsággal, ahogy azt az emberek elvárnák.
Miközben már vitatkozni sem lehet arról, hogy a halálbüntetésnek van-e visszatartó hatása, az emberölés mindinkább enyhébb megítélés alá esik. 2006-ban, teljesen váratlanul, a statisztikákban a felére esett az emberölések száma. Alábbhagyott volna a magyarokban a gyilkos indulat? Aligha. Egyszerűen kivették az emberölések közül a nem szándékos eseteket, afféle véletlen balszerencseként beállítva számos kegyetlen gyilkosságot. Azóta külön bizonyítani kell az előre eltervezett ölési szándékot, az, hogy a tettes agyonver valakit, vérbe fagyva a helyszínen hagyja, netán feldarabolja és a testrészeit elrejti, még nem jelenti azt, hogy emberölést követett el, mert lehet, hogy csak az alacsonyabb tételekkel büntethető halált okozó testi sértésben marasztalható el. Így 2006-ban nagy hirtelen felére csökkent az emberölések száma, és a növekvő ügyvédi rutinnak köszönhetően azóta is folyamatosan csökken, s így már nemcsak a halálbüntetésnek nincs visszatartó hatása, de az egész igazságszolgáltatásnak is egyre kevesebb.
Növekszik viszont a normális, tisztességes, ártatlan állampolgárok elleni szigor. Mert nem csak a bűnözőknek könnyebb a dolguk a gyanútlan emberekkel, a hatóságoknak is.
Ugró Miklós
