A székely szabadság napjáról tudósítani érkezett kollégák által felsorolt, a spanyol–katalán viszonyt illusztráló példák közül több a romániai állapotok hű lenyomata is egyben. Valahányszor katalánok százezrei követelik Barcelona utcáin az autonóm tartomány függetlenségét, a központi spanyol sajtó úgy próbálja bagatellizálni az elszakadási törekvéseket, hogy mindössze néhány ezer fős demonstrálóról ad hírt.
Amikor egy évvel ezelőtt a Habsburgok által kivégzett székely vértanúk tiszteletére a Székely Nemzeti Tanács első alkalommal megtartotta a székely szabadság napi megemlékezést – amelyen a szervezők szerint mintegy harmincezren vonultak fel –, a bukaresti média öt-hatezer résztvevőről számolt be. Nem beszélve a román politikusok vissza-visszatérő retorikájáról, miszerint ugyan milyen autonómiát akarnak maguknak ezek a székelyek, amikor népszámláláskor csupán néhány százan vallják magukat eme etnikai csoport tagjának.
Persze a több szempontból azonos sorsú európai nemzeti kisebbségek helyzete, törekvései ettől függetlenül jelentősen eltérnek egymástól. Miközben a dél-tiroli németek, katalánok, baszkok és erdélyi magyarok időnként még ma is szembesülni kénytelenek a Mussolini-, Franco- és Ceausescu-féle asszimilációs politika nyúlványaival, nem lényegtelen, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarok másokkal ellentétben nem függetlenedni, elszakadni akarnak, hanem „csak” nagyobb önrendelkezésre vágynak Románián belül.
Mindez az 1,2 milliós erdélyi magyarság esetében kulturális, míg a mintegy 800 ezer fős Székelyföld esetében területi autonómiát jelent, amelyre egyformán találni működő modelleket a kontinensen. Egyértelmű azonban, hogy a romániai magyarság egészének ügye egyedi rendezést, megoldást kíván. Hűen tükrözi a közösség saját nemzeti identitásáért folytatott küzdelmét, hogy huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után is harcolnia kell jelképei szabad használatáért, anyanyelvi jogai érvényesüléséért.
Miközben a bukaresti kormány Hargita és Kovászna megyei képviselői az elmúlt hónapokban bírósági keresetek tucatját zúdították a székelyföldi települések polgármestereinek, a megyei közgyűlések vezetőinek nyakába a székely zászló kitűzése miatt, ugyanezek a prefektusok most, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minapi hatalomra kerülése után amiatt is perelik a magyar önkormányzati vezetőket, mert felszólításra nem távolították el azonnal a közintézményekről a közösség szimbólumát.
Nem beszélve arról az abszurd szituációról, hogy a tegnapi marosvásárhelyi demonstráció résztvevői attól a román kormánytól követelték a közösségi jogok szavatolását, amelynek egy hete immár az erdélyi magyarság egyetlen, parlamenti képviselettel bíró szervezete, az RMDSZ is oszlopos tagja.
Az alakulatnak egyrészt meg kell felelnie az autonómiát vörös posztónak tekintő román kormányzati partnerek elvárásainak, másrészt nemrég, ellenzéki pozícióban tett ígéretéről, a területi önrendelkezésről szóló törvénytervezet parlamenti beterjesztéséről sem mondhat le. Ami, valljuk be, kibékíthetetlen ellentétnek tűnik, különös tekintettel arra, hogy új szövetségese, Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök a Székelyföld létét is megkérdőjelezi.
Az erdélyi magyarokra, székelyekre tehát még hosszú menetelés vár az autonómiáig. De Európában egyetlen közösség sem vívta ki rövidtávfutással önrendelkezését.
