Csakhogy akkor a biztos győztesnek hitt, vélt, ígért erők veszítettek váratlanul és megmagyarázhatatlanul (a vereségnek azóta sincs elfogadható megokolása), megdöbbent csalódottságuk érthető volt. Most viszont a biztos vesztesnek hitt, vélt, ígért erők maradtak alul; vajon min lepődhettek meg annyira, hogy a normális emberi viselkedés minimális követelményeiről is megfeledkeztek? Netán komolyan elhitték saját szövegeiket a győzelemről meg a kormányváltásról?
Természetesen a kincstári optimizmus a kampánystratégia szerves része, egyetlen párt sem biztathatja azzal a híveit, hogy úgyis kikapnak, de a kifelé hirdetett túlzó várakozásokkal szemben normális politikus reális és ésszerű célokban hisz, különben ostoba összeesküvés-elméletek rabja. Ha a kormányváltók elhitték, hogy elsöprik a jelenlegi rezsimet, a történelem és politika szemétdombjára űzik Orbánt, akkor azt is el kellett hinniük, hogy a közvélemény-kutatók nem értenek a szakmájukhoz, esetleg összefogtak a baloldal ellen, és tudatosan mértek jelentős Fidesz-előnyt mutató hülyeségeket. El kellett hinniük, hogy a baloldali érzelmű emberek rettegnek, mert ha kiderül, hogy kivel szimpatizálnak, borzasztó retorzió éri őket, el kellett hinniük, hogy a közvélemény csak színleg, kényszerből, félelemből Fidesz-párti, de majd a szavazófülkébe lépve fellobban a lelkiismeretük, megnő az öntudatuk, feltámad a bátorságuk, megjön az eszük, és mind a kormányváltókra szavaznak majd. Ha valóban elhitték mindezt, az nemcsak az alkalmatlanságuk mellett egy újabb adalék, de jellemtelenségüknek sokadik bizonyítéka, hiszen nem egyszerűen csak az ellenlábasról feltételezték és harsogták, hogy aljas csaló, gazember, de a választókról is, a magyar nép azon többségéről, amely ellenük szavazott, és ellenük készül szavazni a továbbiakban is. Pedig a kampányuk gyakorlatilag másról sem szólt, mint az országot fosztogató és megnyomorító kormánymaffiáról, amely már nem marad sokáig szabadlábon, mert a baloldal választási diadala után megy a börtönbe. Ám a fideszesek velejéig romlott voltára való figyelmeztetés és bebörtönzésük ígérete sem izgatta különösebben a választókat, meghosszabbították a regnáló hatalom mandátumát. Sőt, olyan pozitív üzenetek is hidegen hagyták az embereket, mint a Hoffmann Rózsához kötött pedagógus-életpályamodell baloldaliak által felmutatott alternatívája. Hiszen Simon Gábor pedagógusi pályafutása a rosszul fizetett pedagógusoknak nagyon is vonzó. Aki az ő nyomdokaiba lép, annak arra a nyomorúságos fizetésemelésre sincs szüksége, amelyet tavaly adtak és amellyel a jövőben szédítik még a tanerőket, mert Simon alig pár évnyi tanítás alatt jó félmilliárdot spórolt össze, miközben több családi házra, lakásra, luxusautóra is futotta a jövedelméből.
A súlyos választási vereség meglepte a kormányváltókat. Az első gyorselemzések megemlítik, hogy a 2010-es katasztrofális bukás után a baloldal elmulasztotta a megújulást. Pedig valójában megújult. Például a Mesterházyról még egy évvel ezelőtt is azt gondolta volna az ember, hogy volt gyerekszobája, de azóta ledobta magáról a jólneveltség koloncát. Ahogy szegény Bajnai is egészen új arcát mutatta a kampányban. Csak az a baj ezzel a megújulással, hogy mindenki olyan trágár és ordenáré akart lenni, mint a Gyurcsány vagy a Szanyi. A bekövetkezett események egyértelműen jelzik, nem ez a megújulás helyes útja.
