Félmúlt és egész jelen

Huszonöt év eltelt? Nyugodtan letagadhatnánk belőle tízet, az országon nem látszik negyed évszázadnyi változás.

De 1989-ben nemcsak az akkori fiatalok elkövetkező húsz éve került tragikusan döngő, halálos fedél alá, hanem az egész országé. A munkahelyek elvesztése, sőt megszűnése, a jövedelmi viszonyok továbbra sem az igazságosság alapján történő alakulása, a tőkeszegény vállalkozások törvényszerű befulladása, vagyis az átlagember életének történései, egyre kietlenebb színterei idézőjelbe tették a politikai szabadságot. A kimúlt szocializmus tetemére hiénagyorsasággal vetették rá magukat ugyanazok, akik ezt a társadalmi formációt a normális európai fejlődéssel szemben még a 80-as években is mesterségesen életben tartották. Sokan, akik a zavarosban halászás évtizedei alatt jól jártak, rendkívül aljas módon a politikai szabadság jelszavát vágták ki adu ászként az elképesztően széles és korántsem homogén, hanem az alsó középosztálytól kezdve a paraszti rétegeken át az öngondoskodásra képtelenekig meglehetősen strukturált, különböző mértékben szegényedő rétegek ellenében. Az ország döntő többsége inkább elviselte a rendszerváltozás utáni húsz évet, mintsem hogy különösebben profitált volna belőle.

Felívelésről még nem beszélhetünk. Követhető irányokról már igen. Életünket még nem tudjuk olyan mértékben formálni, mint szeretnénk, mint azt huszonöt éve elképzeltük, de a nemzet mint politikai közösség megtanulta önmagát. Akik ennek jegyében élnek, nem hangadók. Csöndes többség, talán ha kétharmad. Ma is túlpolitizált életünk hanyagolható konfliktusait meg kell különböztetnünk azoktól az ügyektől, amelyekből nem engedhetünk. A harmadik Orbán-kormány felelőssége óriási. Ha ez alatt a négy év alatt a közember szintjén nem tapasztalható meg érdemi gyarapodás, nehéz lesz legközelebb nyerni. Ezért jobban teszi a jobboldal, ha nem önnön diadalát, nem vadásztrófeát, hanem inkább mementót lát azokban a baloldali pártokban, amelyek elvesztegették választóik bizalmát, és megszűntek vagy mélyrepülésbe kezdtek. Ezért kell a grandiózus átalakítási tervek közben a tévedési, megbicsaklási hányadnak a lehető legalacsonyabbnak lennie. Ennek a négy évnek az egyik legfontosabb feladata, hogy az állampolgár minden intézkedésben partner legyen, ne kísérleti alany. Nem elég kormányszóvivő útján kijelenteni, hogy a hatalom őt nem annak tartja. Neki, az állampolgárnak kell ezt éreznie. Egyértelműen.

És ha a jövő szelleme kiszabadult, akkor végképp el lehet felejteni a hatodik koporsót.