Mert igaz ugyan, hogy pillanatok alatt végeztünk mi még a Kajla névre hallgató hazai édességféleséggel is, noha azt maga a gyártója sem merte csokoládénak minősíteni – volt belőle nugát meg úgynevezett kakaós tejtábla, „eredeti recept szerint” –, de az csak evés volt.
A német nyalánkságokat ehelyett inkább kis túlzással szinte magunkhoz vettük, alig hihetve, hogy ilyen íz és minőség létezik, sőt, nemcsak hogy létezik, de a Lajtán túl ez teljesen hétköznapi, átlagos dolog. Ott csak csoki, itt meg még a csomagolása is kincs. Egy barátom például tényleg sokáig őrizgetett egy kiürült savanyú cukorkás dobozt az illata miatt. Akit kedvelt vagy meg akart nyerni magának, beleszagolhatott.
A rendszerváltáskor erősen élt sokakban a remény, hogy a kommunista vircsaft mellett a kakaós tejtábla is nyomtalanul vész el a süllyesztőben, de persze nem egészen így történt. Volt némi előrelépés, az igaz, egyes termékek minőségében kétségtelenül jóval nagyobb is, mint a politikáéban, de azért gyanús volt, hogy a boltokban végre megjelenő nyugati holmik mintha egy cseppet maguk is elkajlásodtak volna. Csak a márkanév és a kinézet ugyanaz – sokszor volt ez az ember érzése, és sokszor ez ma is.
Szlovákiában egy 2011-es, az EU pozsonyi képviselete által finanszírozott vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy nem a fogyasztók érzékszerveiben van a hiba, hanem az a helyzet, hogy egyes multinacionális vállalatok a nyugat-európaihoz képest valóban eltérő minőségű termékeket szállítanak az új uniós tagállamokba.
A Coca-Cola például Németországban és Ausztriában rendes répacukorral készül, a Szlovákiába, Magyarországra, Romániába és Bulgáriába szánt üdítőbe azonban már csak kukoricából kinyert, olcsó izoglükóz jut. A világcég szerint ebben nincs semmi különös, Amerikában is ez kerül az italba.
A svájci Nestlé, amelynek egy porkávéja csúszott el a teszten, azt nyilatkozta, hogy termékeiket a vevők ízlése alapján készítik el, így természetes, hogy azok országról országra eltérők. A szlovák felmérés szerint két másik kávétermék minősége is komoly szórást mutat aszerint, hogy melyik országba szánta a gyártója, de a keleti végen esetenként még a szemes bors is szemtelen, azaz törött, morzsalékos.
A 2011-es jelentést annak idején átadták az unió illetékes biztosának, hogy használja belátása szerint. Eddig nem tűnt fel, hogy bárhogyan is használta volna. Szlovákia ezért azzal az ötlettel állt elő, hogy a minőségvizsgálatokat a visegrádi négyek szintjére kellene emelni, hogy azután közös megállapításokkal, együtt fordulhassunk Brüsszelhez. Remek ötlet, és csak remélni lehet, hogy az ügyben az összefogás sikerül.
A jelek szerint ugyanakkor pont a magyar agrártárca kelletlenkedik, legalábbis nehéz másként értékelni lapunknak adott nyilatkozatukat, amely szerint nem olyan nagy probléma, ha más „recept” szerint készül például egy német és egy magyar vásárlónak előállított termék, és hogy nem minden esetben takar minőségi különbséget az eltérés.
Lehet, hogy így van, de az internetes fórumok tanúsága szerint a vásárlók nem így érzik, és nem csak az élelmiszerekre vonatkozóan. Különösen sokan panaszkodnak például a Nyugat-Európában, illetve a Magyarországon ugyanazon márkanév alatt árusított mosóporok közötti különbségre – aligha az ízlésbeli eltérés okán. Jöjjön csak az a közös vizsgálat!
