Erdély Ponta ellen

Haladó szakadárok, kezdő revizionisták és lelkes autonómiapártiak vágyait ábrázolja a román elnökválasztás első fordulójának eredményeit bemutató térkép.

Pataky István
2014. 11. 03. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdély a Partiummal kék színű, a Székelyföld zöld sziget, Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa, azaz a régi román királyság pedig vörösben pompázik. Nem először alakul így a politikai szimpátiák földrajzi megoszlása, a rendszerváltás utáni Romániában az erdélyiek rendre a jobboldalt, a déli és keleti országrészben élők kitartóan a baloldalt preferálják. Olykor Bukarest átlendül jobbra, s ez dönti el az aktuális megméretést.

Klaus Johannis vagy Victor Ponta? Nyugat és délkelet újabb összecsapása jön két hét múlva, a zászló jelenleg inkább vörös, de akár be is kékülhet, ha a zöldek (a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színe) nagyon úgy akarják. Nem csak a magyarokon múlik, hogy ki lesz Románia következő elnöke, de egy egységes, tömeges fellépés a magyar szavazók részéről döntő módon is befolyásolhatja a választást.

A vasárnapi első forduló országos szinten és az erdélyi magyarság körében egyaránt a papírformát hozta. Talán Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kissé magabiztosabban nyert, mint arra számítani lehetett, tízszázalékos előnye Nagyszeben polgármesterével s egyben a Keresztényliberális Szövetség jelöltjével szemben első ránézésre nehezen behozhatónak tűnik. A számítgatások máris elkezdődtek, kemény matematikai csaták dúlnak arról, hogy a kiesett tizenkét jelölt szavazói kit választanak a döntő menetben. Az utóbbi megméretések tapasztalatai azt jelzik, a voksolók nem követik vakon kedvenc politikusaik javaslatait. Ha van olyan párt, amely jól tudja ezt, akkor az a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Az erdélyi magyar szavazók többsége 2004-ben és 2009-ben is Traian Basescut támogatta az RMDSZ által figyelmükbe ajánlott baloldali jelölttel szemben. Kelemen Hunorék várhatóan most sem szabadulhatnak koalíciós kötelezettségüktől, s nyíltan vagy burkoltan, de Ponta mellé állnak. Az RMDSZ által sokszor bevetett „suttogó propaganda” már az első forduló előtt elindult Erdélyben.

A párt helyi vezetői, aktivistái igyekeztek „baráti” véleményként a lehető legszélesebb körben terjeszteni, hogy Johannis szászként románabb a románnál, esetleges győzelme a kisebbségi kérdés külföldi megjelenítését nehezítené, s Ponta jelenti a kisebbik rosszat. De erdélyi magyar legyen a talpán, aki a baloldali miniszterelnököt eddigi tevékenysége alapján – különös tekintettel a nyolcéves szünet után ismét kormányzati szintre emelt magyarellenes retorikára – megtiszteli szavazatával, miközben románok milliói voksolnak reménykedve a német nemzetiségű jobboldali elnökjelöltre.

Az RMDSZ felelőssége minden egyes döntésnél óriási. A magyarok egyre kevésbé mozgósíthatók, a parlamenti választások ötszázalékos bejutási küszöbének elérése választásról választásra nehezebb. Ezzel párhuzamosan az is bebizonyosodott, hogy jelenleg nincs életképes erdélyi magyar politikai alternatívája az RMDSZ-nek.

A „mérsékeltek” és a „radikálisok” kilencvenes évek legelejétől kezdődött harcában egy pillanatig sem volt kérdés, hogy előbbieké a több mint kétharmados támogatottság. Ez a mostani szavazáson – amelyen első alkalommal mérte össze erejét két magyar jelölt – sokadszorra derült ki. De rossz következtetést vonnak le Kelemen Hunorék, ha az igazi ellenfél hiányából az örökös sikerre asszociálnak. Érdemes meghallgatni a szavazásra még hajlandóságot érző erdélyiek véleményét. Most például a még versenyben maradt két jelöltről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.