Mégis, miközben a kitoloncolás ellen küzdő értelmi sérült lány helyzete rendeződni látszik, nehéz lenne tagadni: a megszületőben lévő hepiend valahogy mégsem az, amely kétségek nélküli, kollektív eufóriára ad lehetőséget. A demokratikus értékek védelmezőjének szerepében tetszelgő svéd állam az elmúlt hónapokban egyértelművé tette, humanitárius értékek ide, tragikus sorsok oda, az emberi élet értéke kizárólag pénzben fejezhető ki. A skandináv állam merev hozzáállására válaszképp született meg egy olyan megoldás a magyar fél részéről, amely, bár kétséget kizáróan a legjobb szándékkal jött létre, fölveti a kérdést, vajon a magyar állam nem lépte-e túl a hatáskörét. Mindehhez hozzájön a nemzetközi jogvédő szervezetek árulása. Azazhogy hiába küzdött unokahúgának jogaiért a nyilvánosság előtt hónapokon át a lány nagynénje, az ő és a lány szenvedése nem érte el a működési szabályzatukban kódoltan empatikus szervezetek ingerküszöbét. Az Amnesty Internationalnek például – amelynek Svédországban Malmőben, Göteborgban és Stockholmban is van központja – szeme sem rebbent az ügyre, míg más szervezetek azt mondták, a lány esete nem tartozik a profiljukhoz.
Szijjártó Péter tegnap reggel nyolckor egy maréknyi újságíró előtt jelentette be a nagy hírt: a magyar állam – miként azt előre is közölte – kész volt elmenni Fruzsina érdekében a falig, sőt, kicsit még azon is túl. A Quaestor-botrány kapcsán sokat kritizált külgazdasági és külügyminiszternek a látványos sikerre szüksége volt, s amit elért, valóban elismerésre méltó, hiszen iszonyatos bánattól mentett meg egy családot, amelynek bánatban bőven volt része az elmúlt időszakban. Évekkel korábban hasonlóan izgatott hangulat közepette jelentette be Navracsics Tibor akkori közigazgatási és igazságügyi miniszter, sikerült elérni, hogy Francis Ciarán Tobin ír üzletember Magyarországra utazzon, hogy megkezdje a két kisgyermek halálra gázolásáért több mint tíz évvel korábban, a magyar bíróság által kiszabott börtönbüntetését.
Akkor is és most is az a benyomás alakulhatott ki az emberekben, hogy végül mégiscsak van igazság. A helyzet azonban egy dologban különbözött: míg Tobin esetében nem merült föl, hogy az illetékes tárca túllépte volna a hatáskörét, tegnap Szijjártó azonban maga is célzott arra, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium olyan lépéseket is tett, amelyek nem tekinthetők „klasszikusan külügyi” feladatoknak. A magyar fél először felajánlotta a svéd államnak azt a támogatási összeget, amelyre Wilhelm Fruzsina Magyarországon jogosult lenne, amennyiben megengedik neki, hogy maradjon. A két állam szociális rendszerének különbségei miatt azonban ez az ajánlat süket fülekre talált. Így született meg a B megoldás: Wilhelm Fruzsinát be kell jelenteni nagynénje svéd cégéhez, ahol megkeresheti azt az összeget, amely a svéd hatóságok szerint minimálisan szükséges ahhoz, hogy a lány ne szoruljon állami támogatásra. Ehhez a tárcavezető szerint a céget megrendelésekkel kell helyzetbe hozni olyan módon, hogy alkalmazni tudja a fiatal nőt, s már találtak is két céget, amelyek hajlandók megrendeléseket adni a családi vállalkozásnak.
Ilyen módon a svéd félnek Wilhelm Fruzsina jövője nem kerül egy lyukas garasba sem, ami azért is igen szerencsés, mert a jelek szerint nem adnának érte még annyit sem. A fiatal lány élete tehát, úgy tűnik, megoldódott, köszönhetően a kormányzat szelíd biztatására megrendeléseket biztosító cégeknek is. Ennél persze többről van szó: helyes, ha az állam felelősséget vállal polgáraiért.
