Később, a letelepedett közösségek a földművelés eseményeit tették meg ünnepeik alapjává. Azokban az ünnepekben még közvetlenül érezhető volt a természeti indíttatás, hiszen a szántás, a vetés, az aratás, a betakarítás a természet alapvető változásait hozó négy naphoz, a tavaszi vagy őszi napéjegyenlőséghez és a téli vagy a nyári napfordulóhoz kötődtek. Az ünnepek színesítették az emberek életét, megszabták ritmusát, de csak akkor váltak különböző összetartó csoportok (nagycsaládok, törzsek, nemzetségek stb.) identitását meghatározó, közösségteremtő erővé, amikor egy-egy földművelő ünnep helyébe történelmi megemlékezések kerültek. Példaként megemlíteném, hogy a zsidók néppé válásának, összetartozásának több mint három és fél ezer éve töretlenül ható jele a feltámadás, újjászületés képzetét keltő tavaszi napéjegyenlőség idején tartott aratási ünnep helyére került az Egyiptomból való megszabadulásra emlékező pészach megünneplése.
A pészach jelentése elmenni, elvonulni, de a zsidók az ünnepre vonatkozóan az „elkerülés” értelmében használják. Két értelemben is. Egyrészt az elsőszülöttek halálával járó csapás elkerülte a zsidó házakat, másrészt a nép elkerült Egyiptomból, a szolgaságból. Jézus tudatosan választotta a pészach ünneplésének idejét, hogy beteljesítse az Atya által kijelölt sorsát.
Ma már nem nagyon gondoljuk végig, hogy egy-egy ünnep mily mélyen nyúlik vissza az időben. Az ünnepek tartalma idővel folyamatosan gazdagodik, de közben a korhoz igazodva ésszerűbbé, kezelhetőbbé is válik. Az elején említettem, hogy ezek a bizonyos ünnepek az élet kitüntetett pillanatait jelenítik meg. A húsvét üzenete ennél is sokkal gazdagabb. Húsvétkor átélhetjük az egyén életének és az emberiség létének időbeli egészét, a születéstől az elmúláson át a feltámadásig. Ám ez már a húsvét keresztény értelmezéséből származik, amelybe szervesen beleépült a pészach emlékezete is, de a mitikus múltba már nem mélyed bele.
Az elmúlt két évezredben az adott korszellem különböző momentumokat ragadott ki a húsvéti történetből. A középkorban a kereszthalált, a szenvedést tartották a megváltás központi eseményének, a mai teológia sokkal inkább a feltámadott Jézust állítja a középpontba. Az ünnep, bár a lényege ugyanaz marad, alakul és változik. (Fejlődésnek nem nevezném.) A húsvét szerencsére jól ellenáll a politikusok aktualizálási kísérleteinek, és a kereskedelem konzumáló törekvéseinek is. Ízléstelen és komikus is lenne, ha pártemberek a politika napi eseményeit azonosítanák húsvéti eseményekkel, bár a kufárok kiverése a templomból mindig időszerű marad. A kereskedelem nyomulása csupán ízléstelen, igaz, a karácsonyhoz képest örvendetesen visszafogott. Megjegyzendő, az ilyenkor megjelenő árucikkek nem a bibliai történetet, a Megváltó halálát és feltámadását idézik meg, hanem a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokat. Amely népszokások pedig a húsvétot megelőző ünnepek gyökereihez nyúlnak vissza, „megkeresztelve” őrizve meg egyes népek ősi szokásait.
