Mentek már el hírolvasók is, szerkesztők is egyik tévétársaságtól a másikhoz, ettől még nem rendült meg sem az elhagyott, sem az előnyben részesített tévécsatorna. Éppen ezért is tűnt érthetetlennek, abszurdnak a hír, hogy a köztévé egyik híradósát, Borsa Miklóst a nyílt utcán megtámadták, amikor felesége társaságában sétált Balatonfüreden. Először megkérdezték, ő olvassa-e a híreket, majd amikor kiderült, igen, az új köztévénél dolgozik, rárontottak, és ütötték. Közben azt kiabálták neki: „Most hazudj!”
Vannak emberek, akik a nyílt utcán kisebb-nagyobb konfliktusaikat lefejeléssel intézik el. Ahogy vannak politikusok, akik megtaszítják a nekik nem rokonszenves riportert, csak mert kérdez. Rugalmas agytekervényeik kipattintják szürkeállományukból azt a tényt, hogy az újságíró azért kérdez, mert ez a munkája. Miért kérdez? Miért nem mosolyog, attól a jó érzéstől eltelve, hogy politikus társaságában lehet? Ha kérdésére választ kap, miért nem nyugtázza sűrű bólogatással? Miért kérdez tovább? Ezzel máris megadtam a hazai paramétereit a jó és a rossz újságírónak. Ha már kérdezni muszáj, akkor a hatalom szempontjából jó újságíró az, aki alig vagy alákérdez. Aki sokat vagy keresztül-kasul faggatózik, az rossz újságíró. Ellenzéki vagy kriptoellenzéki. A szakma szempontjai mások. Az alákérdező újságírót mikrofonállványnak nevezik.
A megtámadott hírolvasó esete azért is tanulságos, mert napnál világosabbá teszi, hogy a sajtóval szembeni magatartás javarészt kulturáltsági fok. A politikusok magatartása ezért is példaértékű. Sajnos, negatíve is. A sajtónak tulajdonított hiszterizált légkör nem a szerkesztőségekben, hanem magában a közéletben terem. Minden kelet-európai ország többé-kevésbé szenved attól, hogy értelmiségéhez az éppen regnáló hatalom nem képes olyan távolságtartással, megengedéssel, tudomásulvétellel viszonyulni, mint ami a nyugati országokban magától értetődik.
Elképzelhető, hogy a BBC hírolvasóját lefejelik a Kensington Roadon, miután megbizonyosodtak arról, hogy neki van képe a BBC-nél dolgozni? A hatalomgyakorlás kifinomult technikái sem fedhetik el azt a tényt, hogy ami fölül bojkott, az lent könnyen válhat ellenbojkottá, s onnan csak egy lépés, hogy arroganciára való felhívássá váljon. Az erődemonstráció olyan, mint a savas eső, leszivároghat az altalajig, s csak ott mérgez. Te hazudsz, ő meg az igazság bajnoka. Ti árulók vagytok, ők meg a mi embereink. Ez a szemlélet végtelenül káros és demoralizáló. Az M1-es hírcsatorna műsorvezetője ennek a primitív látásmódnak az áldozata. Te ott vagy azoknál, de mi ezek vagyunk, és mi most nem jelképesen kiütünk téged. Majd meggondolod, hogy hova állj. Ez ellen a szemlélet ellen minden értelmiséginek küzdeni kell.
A politikában honos kétosztatúság nem vetíthető ki automatikusan a sajtóra. Hogy ki a „miénk”, és ki a „tiétek”, azt a politika önmagán belül eldöntheti, de a sajtó elsődleges feladata a tájékoztatás, s értéke más törésvonalak mentén dől el. Fejlettebb országokban nem a politika, hanem a polgári közönség, a hírfogyasztók, az olvasótábor döntenek erről az értékről. Ők sem közvetlenül, nem jelképes vagy konkrét kiütéssel, hanem kiválasztások, műsor- és lappreferenciák áttételei révén.
Talán egyszer ez széles körben nyilvánvaló lesz.
