Úgy látom, az utóbbi 15-20 évben két versenyelőnyt tudott kivívni és meg is őrizni a polgári, jobboldali közösség ellenfeleivel, különösen az összezuhant baloldali, balliberális táborral szemben. Az egyik, hogy kérdései érdemi problémákra irányulnak, amelyek érintkeznek a valós élettel, míg a másik oldal nemhogy a megfelelő válaszokkal, a jó kérdésekkel is adós marad. Hívhatjuk ezt okoskodva tematizációs képességnek is. Ezért bármit is gondolunk a konzultációs kérdőívről vagy a miniszterelnök tegnapi beszédében a menekültek/bevándorlók témájában előadott gondolatokról, meg kell állapítanunk, hogy egy olyan veszélyre irányította rá Orbán Viktor a közfigyelmet, amelynek elhárítása az Európai Unió előtt álló legaktuálisabb, egyben legnehezebb feladat. A másik versenyelőny az alkotás képessége, az eredményesség. Lehet bírálni például a polgári kormányok idején megvalósult kulturális beruházásokat – a Nemzeti Színházat, a Várkert bazárt –, lehet arról értekezni, hogy milyen áron sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt vagy megfékezni az államadósság meredek emelkedését, de most legalább – ellentétben a baloldal jellemzően kudarcos országlásával – vannak kézzelfogható létesítmények, a kormányzás eredményességét igazoló mutatók.
A konferencia előadói nem ok nélkül szóltak tehát öt év sikereiről. A kirakat szépen csillog. A miniszterelnök emberközeli politizálásról beszélt, ami arra utalhat, hogy maga sem elégedett a makroadatok mögött mocorgó valósággal. Nem csoda, hiszen a rendszerváltozás negyedszázados nagy ígérete megvalósításához, a fejlett Nyugathoz való felzárkózáshoz az elmúlt öt évben sem kerültünk sokkal közelebb. Még akkor sem, ha a friss növekedési adatokat tekintve az uniós élmezőnyben szárnyalunk, s a 2010-ben megörökölt válság trükkös csapdájából kiszabadult az ország. A kivándorlás, az egészségügy kritikus állapota – amelyen a jövő évi költségvetés korán benyújtott tervezete sem ígér radikális javulást –, a továbbra is aggasztó mértékű regionális különbségek, a kormánypártokat körülfonó korrupciós vádak hatásos kezeléséről nem hallottunk eleget. A vagyonszerzéseket, az urizálást övező rossz érzés például nem irigység, kommunista örökség; az önmaga erejéből előrejutó, értéket létrehozó polgárt megbecsüli, a hatalom csúcsain meghirdetett elitcsere ügyesen forgolódó haszonélvezőjét megveti a magyar nép.
A jobboldal harmadik versenyelőnye mára elveszni látszik: a hitelesség. És nem az ellenfelei érték utol, önmagát verte meg ebben a küzdelemben a kormányerő. Ahol erős parlamenti ellenzék híján kiesik a leghatásosabb ellensúly, ott kulcsfontosságúvá válik az önmérsékletre, az önkorlátozásra való hajlam, a korrekciós képesség, amire a kormányfő is utalt. Orbán Viktor februári évértékelő beszédében több egyeztetést, most az erőpolitika helyett nagyobb odafigyelést ígért, és a bizalom megtartásáról beszélt. Ne ítéljünk elhamarkodottan: sajtóorgánumok cinikus indoklással való kitiltása talán a dölyfös, hatalmi arroganciát jelentő erőpolitika utolsó rúgkapálása volt. A kormányzás új szakaszát meghirdető miniszterelnök beszédében képviselt értékrend – nyugati elkötelezettség – a miénk is, a megfogalmazott cél – polgári berendezkedés – támogatásra méltó. A hitelesség a szavak és a tettek egységén múlik. Odafigyelünk.