Ma már választások sikeressége múlik azon, hogy egy hatalomra törő vagy a hatalmat megtartani akaró politikai erő elég határozott-e a bevándorláspolitikájában. Gyakran az élet mossa el a határt bevándorló és menekült között.
A menekültről feltételezzük, hogy a puszta életét menti, de amint talaj lesz a lába alatt, és hasznossá tudja tenni magát a célországban, ő fogja átnevezni magát inkább bevándorlónak. Magyarország egyszerre szembesül azzal, hogy kismértékben bevándorlási célállomás, nagymértékben tranzitállomás, ugyanakkor kivándorlási kiindulópont is, amennyiben különösen két réteg, a magasan képzett, elhelyezkedési-megélhetési gondokkal küzdő hazai értelmiség egy része és a többnyire alulképzett roma lakosság nem találja meg számításait az országban.
A bevándorlási hullám erősödésével szigorodik az országok védekező mechanizmusa. Az EU is napirendre tűzte a kérdést, mert közös álláspont kialakításában vagyunk érdekeltek. Elgondolkodtató, hogy miközben a fejlett Nyugat bevándorláspolitikájának szigorítását tűzi ki maga elé, a periféria országaitól egy sokkal toleránsabb viszonyulást vár el. Két napja olvashattunk a HVG.hu-n egy esetről, amely Bécs repülőterén történt egy Budapestről oda érkezett roma értelmiségi nővel, aki a Kanadába települt romák helyzetét kívánta fölmérni, ezért utazott (volna) Torontóba. Az Austrian Airlines és a bécsi reptér illetékesei az útlevélvizsgálat után félrehívták, szálláshelyéről érdeklődtek, meghívólevelet kértek tőle. A kutatást tervező roma nőnek volt érvényes útlevele, jegye oda-vissza és 1000 dollárja, ami elég lett volna pár hetes kinttartózkodásához.
Meggyőződése, hogy őt bőrszíne alapján különítették el. Mindenesetre a reptéri alkalmazottakkal történt egyre kellemetlenebb beszélgetés után nem engedték föl a repülőre. Hiába kérte, ellenőrizzék őt és családját, férjét és gyermekeit a magyar tudományos és művészvilágban jól ismerik - visszatoloncolták. Mint kiderült, a Kanadai Bevándorlási Hivatal szerint az eljárás jogszerű volt: nekik küzdeniük kell az illegális bevándorlás ellen, légitársaságokkal is együttműködve.
Amikor a magyar kormányfő azt nyilatkozta, hogy a valóban politikai okokból, életüket mentve elmenekülőknek menedéket kell nyújtani, de a gazdasági okból hazájukat otthagyóknak ez nem jár automatikusan, fél Európa fölhördült Magyarország kirekesztő bevándorlási politikája miatt. De ha Kanada, karöltve az osztrák légitársasággal védi magát egy budapesti roma értelmiségi nő kiutazásától, illegális bevándorlónak nézve őt, az említésre sem érdemes. Ha ez nem Bécsben, hanem a Liszt Ferenc repülőtéren történik, az újabb bizonyíték rasszizmusunkra. Pedig ha Bécsben is érvényesült volna az, ami hazánk célja: minden esetet egyedileg meg kell vizsgálni, akkor kiderült volna az igazság, és nem tartóztattak volna föl egy roma kutatót pár hetesre tervezett útján.
Az észak-amerikai kontinens lakóinak csak az 1929-es válság utáni évekre kellene visszaemlékezniük, amikor Oklahomából több tízezer földműves kényszerült elhagyni otthonát, s hosszas vándorlás után próbált letelepedni Kaliforniában, ahol éhbérért dolgoztatták őket. Steinbeck az Érik a gyümölcsben nem gazdasági menekültekről, hanem sorsverte emberekről írt - viszont legalább nem javasolta, hogy osszák el őket az Egyesült Államok területén arányosan.
