Az őszinteség ritka pillanat a politikában, és ez ilyen volt. A rendszerváltás óta végre az ágazatért felelős kormánytagtól halljuk az igazságot, amit amúgy is jól ismerünk. Évtizedekig be kellett érnünk egy-egy sebtapasszal, a valós helyzet elsumákolásával és a betartatlan ígéretekkel. Zombor Gábor szavai azért is érnek többet, mert a hiteles politikusok közé tartozik: maga is évekig kórházigazgatóként – vagyis terepen – dolgozott, a szakmán belül is tisztelik.
Ezért van súlya, hogy kimondta: vannak olyan területek, ahol az alapvető erkölcsi kérdések megválaszolása társadalmi és politikai konszenzust igényel. A betegellátásban az alapvetések és az együttműködési kényszer is egyértelmű. Az egészségügyben ma már nincs hová hátrálni: a szakdolgozók háromnegyede bruttó 122 ezer forintot (!) keres, a teljes ágazatban az átlagfizetés bruttó 142 ezer forint, amellyel az unióban az utolsók közé tartozunk. Az egészségügyi infrastrukturális fejlesztésekre égető szükség van, de semmi sem pótolhatja a szakemberhiányt. Épülhet új kórház, de ki fog benne dolgozni? Az elvándorlás miatt háziorvosi praxisok százai is betöltetlenek, ami több százezer lakost érint. A helyzet a rendszerváltás óta egyre kilátástalanabb, hosszú távú stratégiát pedig egyetlen kormány sem tudott felvázolni. Helyette olyan pótcselekvésekre került sor, mint a betegek A és B menüjének bevezetése (annak kellő reklámozása), a kórházi széfek (ma fémhulladék) beszerzése egy vagyonért, kórházi részlegek felújítása, majd bezárása. A szabad demokraták egészségügyi ámokfutása csak tetézte a gondokat (a Hospinvest-botrányoktól a kórházbezárásokig), és az éves költségvetésekben valahogy mindig ez az ágazat szorult az utolsó helyre. Kihasználták, hogy az orvosok és az ápolók nem sztrájkolhatnak, a szakszervezeti érdekképviseletük pedig hosszú évekig gyalázatosan gyenge volt. Ma krónikus a gyógyszer- és orvosi eszközhiány, a kórházakban hegyekben állnak a kifizetetlen számlák, és a kötelezően (!) nyugdíjazott kollégákat jobb híján különleges munkaszerződésekben foglalkoztatják, már ahol lehet. A jövő évi költségvetés talán az első, amelyben olyan mértékű pluszjövedelemre számíthatunk, amelyből érdemben lehetne javítani a helyzeten, mégsem ez történik. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 15,8 milliárd forint összegű béremelést ígért, miközben idén 67 milliárd forintot költünk stadionfejlesztésre. Kisvárdától (biztos semmi köze sincs a kisvárdai Seszták Miklós fejlesztési miniszter érdekeltségeihez) Szombathelyig. Így még NB III-as csapatok stadionjainak lelátóin is több lehet az üres szék A józan ész diktálja, hogy amíg a mentők napi gondokkal küszködnek, addig hátrébb sorolandó a foci.
