Strómanok Rómából

A mentelmi jog körül régóta viták folynak. Akik a T. Házon belül vannak, jellemzően védik, míg az „utca” eltörölné.

Dicséretből és bírálatból is kijutott az országnak az Európa Tanács Korrupcióellenes Államcsoportjának (Greco) friss jelentésében, amelyet szerdán adtak közre Brüsszelben. Ami a méltatást illeti, a szerzők elismerik a kormány tisztább közélet megteremtése érdekében tett eddigi erőfeszítéseit, azonban egy sor ajánlással is éltek, hogy az elkezdett munkát siker koronázza végül.

Siker. Ezen a ponton az ember elgondolkodik. Lehet-e sikerrel küzdeni a korrupció ellen, hiszen a törvényeknek – részben legalábbis – éppen azokat kellene távol tartaniuk a bűn útjától, akik megalkotják és megszavazzák őket. Az ókori Rómában úgy igyekeztek elejét venni a visszaéléseknek, hogy a szenátori rend tagjait eltiltották az ipartól, a kereskedelemtől, mindenféle spekulációs tevékenységtől. Ám az európai jogrend megalapozói nemcsak a harctéren tűntek ki leleményességükkel, hanem az üzleti életben is. Felszabadított rabszolgákból és felkarolt nincstelenekből álló strómanok egész hada foglalkozott azzal, hogy az ősök erkölcseihez látszólag körmük szakadtáig ragaszkodó „atyák és összeírtak” helyett megcsinálják életük üzletét. A szenátorok pedig megkapták a maguk tíz-húsz-harminc százalékát

A hanyatlásnak indult köztársaság egyik legsikeresebb alakja a Cornelia nemzetség tagja, Lucius Cornelius Sulla Felix volt, aki a néppárti Marius után a rend helyreállításának ígéretével vette át a hatalmat, s azt diktátorként gyakorolta. Sulla a régi rend és a régi erkölcsök védelmének nevében számos – ma úgy mondhatnánk – korrupcióellenes intézkedést hozott, amelyek, mint például a hivatalviselés szabályainak rögzítése, valóban elismerésre méltók.

A munka végeztével megköszönte a lehetőséget, visszavonult a napi politikától, hogy élvezze még egy kicsit, amije van: a dicsőséget és azt a vagyont, ami valahogy utóbb többnek tűnt annál, mint amivel a diktátorsága előtt rendelkezett. Sulla és köre ugyanis jól megszedte magát az előző rendszer képviselőinek, valamint a nép ellenségeinek kikiáltottak elszámoltatásán. Óriási vagyonokat koboztak el, az újraosztásnál pedig sorra tűntek fel a felszabadított rabszolgák, polgárok, szerencselovagok, és akinek tegnap még semmije sem volt, holnap már a milliomosok életét élvezhette az áron alul szerzett javak vagy egy-két állami megrendelés birtokában

Az elmúlt huszonöt év ismeretében nehéz erre azt mondani: a múlt – elmúlt. És mit is javasolt nekünk a Greco? A jelentéstevők szerint alaposabban kellene szabályozni a lobbitevékenységet, ma ugyanis nehezen átlátható, hogy kiknek vagy milyen szervezeteknek van befolyásuk a törvényalkotásra. Növelni kellene a legfőbb ügyész függetlenségét, csökkenteni az Országos Bírósági Hivatal elnökének jogkörét. Ami azonban ennél is fontosabb: a szervezet a tisztviselők mentelmi jogának megnyirbálását szorgalmazza.

A mentelmi jog körül régóta viták folynak. Akik a T. Házon belül vannak, jellemzően védik, míg az „utca” eltörölné. Az intézmény eredete egyébként minden bizonnyal római. A néptribunusok védelmére találták ki, hogy félelem nélkül szólalhassanak fel a plebs, a tömeg jogainak képviseletében. Hasonló szempontok miatt: a politikusok függetlenségének, önállóságának biztosítására lett a modern parlamentek jellemzője. Hogy nézne már az ki, ha valakit az állásfoglalásai miatt meghurcolhatnának, vagy hamis vádakat aggatva a nyakába, ellehetetlenítenék a munkáját? Kétségtelen, mentelmi jogra szükség van, ellenkező esetben a hallgatás és a félelem súlya nehezedhetne bármely törvényhozásra. Arról viszont ideje lenne elbeszélgetni, hogy a jelenlegi, szinte mindenre kiterjedő hatályában nem urizálás-e kicsit.