Borítékolt játszma

Kevés dolgot játszottak le olyan kiszámíthatóan, mint az Alexisz Ciprasz vezette görög kormány lemondását.

Kevés dolgot játszottak le olyan kiszámíthatóan, mint az Alexisz Ciprasz vezette görög kormány lemondását. A forgatókönyv már egy éve közszájon forgott, s minden úgy alakult, ahogy azt tavaly ősszel megjósolták. Amennyiben az uniós megszorító politikát hevesen ellenző baloldali Sziriza kormányra kerülve nem képes úgy nekimenni a hitelprogramnak, hogy annak tartalma drasztikus módon megváltozzon, a pártszövetség radikálisabb frakciói kiszakadnak a csoportból, ez pedig a kormány és végső soron Ciprasz bukásához vezet. S mint láttuk, a január végi győzelmük óta pontosan ez történt.

A harmadik mentőcsomaggal a Sziriza korántsem azt érte el, amit kitűzött, s olybá tűnik, ugyanazon a vágányon maradhat, mint elődei, a válságot évtizedes hazugságaikkal előidéző, majd a hitelezők által kikényszerített megszorító politikába belebukó középjobb és szociáldemokrata kormányok. Nem sikerült még részleges adósság-jóváírást sem kicsikarniuk, ehelyett maradtak a megszorítások és a nagyüzemi privatizáció. A szövetség radikálisabb csoportjai, élükön Panajotisz Lafazanisz volt környezetvédelmi és energiaügyi miniszterrel, élesen szembehelyezkedtek Ciprasszal, és balról ütötték a kormányfőt. Akárcsak a februárban elindult tárgyalásokat gyakorlatilag levezénylő Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter, aki lemondása után kissé tudathasadásos retorikával ostorozta azt, amit ő „főzött meg”. Így látszatra Ciprasznak valóban nem maradt más választása, mint hogy beadja lemondását. Augusztus 20-án kifizettek 3,2 milliárd eurót az Európai Központi Banknak, majd a miniszterelnök szedte a sátorfáját, és kissé teátrális módon, élő tévéadásban jelezte: távozik.

Mondhatnánk, hogy ezzel vége! A Sziriza ugyanarra a sorsra jut, mint az általa agyonkritizált elődei, a belső feszültségek miatt pedig széthullik, s eltűnik a süllyesztőben. Csakhogy nagyon úgy néz ki, Ciprasz nem a halálos ítéletét, nem tiszavirág-életű politikai pályafutásának a végét írta alá lemondásával. Épp ellenkezőleg. Jól tudja, hogy ezzel a lépésével tiszta vizet önthet a pohárba, és tiszta lappal kezdheti újra miniszterelnöki megbízatását. A felmérések ugyanis azt mutatják, egy választás esetén most a Sziriza koalíciós partner nélkül is képes lenne kormányt alakítani. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint akár 159 mandátumot is szerezhetnek a háromszáz fős törvényhozásban. Ez pedig nem mindegy. Főleg úgy, hogy a sokak szemében szálkának tűnő megállapodást maguk mögött hagyva, mondhatják: tessék, most kezdünk csak neki megvalósítani a beígért programunkat!

Hogy ez mennyire lesz jó a görögöknek? Nem tudni. Ahogy azt se, ezek után kire lenne érdemes szavazniuk. Tudniillik mindenki levitézlett, ki villámgyorsan, ki lassabban, évtizedekig hazudva. Az ellenzéknek elvileg ugyan három napig még van lehetősége kormányt alakítani, ám mindezek fényében ez nagyon valószínűtlennek tűnik. Így marad az újabb előre hozott választás, három éven belül immár negyedjére.

Ciprasz közben Thészeusz szerepében tetszeleg. Miután ugyanis a legendás ókori hős legyőzte a félelmetes szörnyet, Minótauroszt, magára hagyta jótevőjét, a krétai király lányát, Ariadnét, visszahajózva Athénba felvirágoztatta a várost. Csakhogy az ambiciózus politikus nem győzte le az ő modern kori Minótauroszát, a nemzetközi hitelezőket, miközben a görög kilátások néha még az egyszerű túlélésen sem mutatnak túl. Hogy hogyan lesz ebből bármiféle felvirágoztatás, rejtély. Eurómilliók persze most is elillannak egy értelmetlennek tűnő politikai kampánysorozatra, ám hogy mindebből mit profitál Görögország, azt már igazán sok mindenki szeretné látni!