Kilencszázharminchatmilliárd forint – ennyi osztalékot vehettek fel a két nagy német autóipari konszern, a Mercedes-Benz és az Audi tulajdonosai a Magyarországon megtermelt haszon után az elmúlt néhány évben. Ha csak ezt a földi halandó számára felfoghatatlan nagyságú összeget nézzük, akkor is jól látszik, a társaságok bombaüzletet kötöttek azzal, hogy hazánkban termelőbázist hoztak létre. Az óriási profit elérésében ráadásul az adófizetők is segítették a társaságokat, elég csak a Mercedes 30 milliárdos letelepedési támogatását, valamint az Audinak 2011 után folyósított, összesen közel 48 milliárd forintot említeni.
Szintén figyelemre méltó, hogy a prémium kategóriás autókat gyártó hazai leányvállalatok alig néhány száz millió forintnyi társasági adót fizetnek az államkasszába. Az óriási profit elsősorban a rendkívül olcsó munkaerőnek köszönhető, egy magyarországi munkás bőven havi bruttó ezer euró alatti fizetésért dolgozik, míg német társa ennek sokszorosát kapja. Mindezek alapján könnyen kijelenthető, hogy a „vadkapitalista” elveket valló multikat semmi más nem érdekli, mint hogy minél nagyobb hasznot kasszírozzanak, a bagóért dolgozó munkásokat kizsákmányolva, az állam asszisztálásával. És ez bizonyára igaz is. De jegyezzük meg: az autógyártó konszernek nem nyugati béreket és hasznuk visszaforgatását ígérték, hanem „csak” munkahelyek ezreit és a duális szakképzés fejlesztését.
Ha pusztán üzleti szempontból tekintünk a „befektetőbarát környezet” megteremtésére, akkor jó esetben is csak hosszú évek után lehet megtérülésről beszélni. A Mercedestől és az Auditól származó stabil állami bevétel kimerül némi iparűzési adóban és a bérköltségekben foglalt adó- és járulékterhekben. Ezek – még ha a két cégnél összesen csaknem tizenötezer munkavállalóról van is szó – csak lassan fogják megütni az időről időre kihelyezett állami támogatások szintjét. Ha azonban a nemzetgazdaság egészét nézzük, vagyis a különböző mutatókra – a nemzeti össztermékre, az exportszámokra vagy épp a foglalkoztatottságra – gyakorolt hatást is figyelembe vesszük, akkor már átbillen a mérleg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!