Kiszolgáltatva

Jegyezzük meg: az autógyártó konszernek nem nyugati béreket és hasznuk visszaforgatását ígérték.

Kilencszázharminchatmilliárd forint – ennyi osztalékot vehettek fel a két nagy német autóipari konszern, a Mercedes-Benz és az Audi tulajdonosai a Magyarországon megtermelt haszon után az elmúlt néhány évben. Ha csak ezt a földi halandó számára felfoghatatlan nagyságú összeget nézzük, akkor is jól látszik, a társaságok bombaüzletet kötöttek azzal, hogy hazánkban termelőbázist hoztak létre. Az óriási profit elérésében ráadásul az adófizetők is segítették a társaságokat, elég csak a Mercedes 30 milliárdos letelepedési támogatását, valamint az Audinak 2011 után folyósított, összesen közel 48 milliárd forintot említeni.

Szintén figyelemre méltó, hogy a prémium kategóriás autókat gyártó hazai leányvállalatok alig néhány száz millió forintnyi társasági adót fizetnek az államkasszába. Az óriási profit elsősorban a rendkívül olcsó munkaerőnek köszönhető, egy magyarországi munkás bőven havi bruttó ezer euró alatti fizetésért dolgozik, míg német társa ennek sokszorosát kapja. Mindezek alapján könnyen kijelenthető, hogy a „vadkapitalista” elveket valló multikat semmi más nem érdekli, mint hogy minél nagyobb hasznot kasszírozzanak, a bagóért dolgozó munkásokat kizsákmányolva, az állam asszisztálásával. És ez bizonyára igaz is. De jegyezzük meg: az autógyártó konszernek nem nyugati béreket és hasznuk visszaforgatását ígérték, hanem „csak” munkahelyek ezreit és a duális szakképzés fejlesztését.

Ha pusztán üzleti szempontból tekintünk a „befektetőbarát környezet” megteremtésére, akkor jó esetben is csak hosszú évek után lehet megtérülésről beszélni. A Mercedestől és az Auditól származó stabil állami bevétel kimerül némi iparűzési adóban és a bérköltségekben foglalt adó- és járulékterhekben. Ezek – még ha a két cégnél összesen csaknem tizenötezer munkavállalóról van is szó – csak lassan fogják megütni az időről időre kihelyezett állami támogatások szintjét. Ha azonban a nemzetgazdaság egészét nézzük, vagyis a különböző mutatókra – a nemzeti össztermékre, az exportszámokra vagy épp a foglalkoztatottságra – gyakorolt hatást is figyelembe vesszük, akkor már átbillen a mérleg.

A két német luxusmárka, a 90-es évek elején megtelepedő Opel és a Suzuki, valamint az olyan – javarészt szintén külföldi kézben lévő – beszállítók, mint a dunaújvárosi Hankook, a hatvani Bosch és még sokan mások összesen csaknem 130 ezer embernek biztosítanak munkát. Ezen vállalatok üzleti eredményei adják a nemzeti össztermék (GDP) csaknem negyedét. Jóllehet a GDP a hazai családok anyagi helyzetéről semmit nem árul el, de még az országéról sem sokat, hiszen abban benne foglaltatik a multik által kivitt haszon is, mégis kulcsfontosságú mutatóról van szó, ugyanis Magyarország hitelezőit, a nemzetközi tőkepiacokat csak ez és pár egyéb makroadat érdekli. Ezek pedig javulnak, ami éves szinten százmilliárdokkal teszi olcsóbbá az ország külső finanszírozását, alacsonyabb kockázat ugyanis alacsonyabb kamatot jelent.

Mint cseppben a tenger, az autóipar nemzetgazdasági szerepe jól mutatja hazánk kiszolgáltatott helyzetét. Örülnünk kell annak, hogy a Magyarországon jelen lévő, becslések szerint legfeljebb 400 ezer embernek munkát adó multik nálunk termelik profitjukat, amely a nemzeti össztermék több mint 80 százalékát adja – és osztalék formájában jobbára távozik az országból. Mindazonáltal, ha már ilyen kellemes vállalkozói klímát sikerült megteremteni, és a makrogazdasági mutatók is derűs képet festenek, talán időszerű volna kormányzati szinten is felvetni, miként vehetnének részt e nagyvállalatok a hárommillió munkahelyet biztosító hazai kkv-szektor helyzetbe hozásában. Valódi, nem csak a GDP-ben mutatkozó gyarapodást ugyanis mindenekelőtt tőlük várhatunk.