Leckéztetők

Nem egy hónap múlva tartandó rendkívüli csúcsok kellenek, ahol döntenek majd arról, hogy legközelebb miről fognak dönteni.

Tömött sorokban álltak az autók tegnap az M1-es autópályán Ausztria irányában, miután Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter bejelentette, Bécs megszigorította a fellépést az embercsempészekkel szemben. Az üzenet világos, az osztrák kormány a helyén van, kezeli a helyzetet, megvédi állampolgárait. Teszi ezt különösen annak tudatában, hogy az illegális bevándorlás árnyékában előretört az osztrák szélsőjobb.

A Szabadságpárt (FPÖ) hónapok óta vezeti a közvélemény-kutatásokat a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokraták (SPÖ) előtt. Így vágnak neki a szeptember végi felső-ausztriai és október eleji bécsi helyhatósági választásoknak, miközben Burgenlandban az SPÖ már az FPÖ-vel kötött koalíciót. Ez pedig rendjén is van, gondolják sokan Európa nyugati részén, ahogy az is, hogy Ausztrián kívül Dánia, Franciaország is egyre inkább fittyet hányna az unió alappillérének számító schengeni rendszerre. Sőt, Angela Merkel szövetségesei, a bajor keresztényszocialisták (CSU) is megpendítették már az osztrák–német határ ellenőrzésének lehetőségét. Így lassan mindenhol belső határellenőrzéssel felérő kemény szűrésekbe ütközünk.

Látszik tehát, hogy közös uniós menekültügyi direktíva hiányában minden tagállam saját hatáskörében próbál reagálni az egyre elkeserítőbb helyzetre. Addig nem is igen lehet mit várni a politikától, amíg valóban működőképes és gyors választ nem találnak európai szinten az illegális migráció kérdésére. Igen ám, de vannak, akik addig is könnyen ítéletet mondanak egy-egy tagállamról. Így például Laurent Fabius francia külügyminiszter, aki keményen elítélte, mi több, botrányosnak nevezte a közép-európai tagok, különösen Magyarország viselkedését menekültügyben.

Az a francia külügyminiszter, akinek országa már az arab tavasz kezdetén, 2011 áprilisában lezárta a francia–olasz határt, és visszafordította azokat a vonatokat, amelyeken líbiai menekültek próbáltak meg bejutni a napfényes Riviérára. Amely ország rendőrei – a The New York Times riportja szerint – most nyáron is visszaküldték azokat az illegális migránsokat, akik Olaszország felől próbáltak meg belépni. Annak a tagállamnak a külügyminisztere kritizál másokat, ahol rendre felszámolnak minden cigány telepet, és ahonnan kitoloncolják azok lakóit repülőkön a szintén uniós tag Romániába vagy Bulgáriába.

Az egymásra mutogatással csak azt bizonyítják, az EU képtelen egységes politikai közösségként reagálni ilyen helyzetekre. Nem egy hónap múlva tartandó rendkívüli csúcsok kellenek, ahol döntenek majd arról, hogy legközelebb miről fognak dönteni. Azt is meg lehetne persze közben kérdezni, például Laurent Fabiustól, hol van a franciák által már a 2008-as uniós elnökségük idején sürgetett közös migrációs direktíva? Sehol. Most persze helyzet van, lehet pró és kontra érvelni, szabályos-e egy kerítés vagy sem, de az alapkérdés korántsem ez. Inkább, hogy merre járt az EU az elmúlt évtizedben, és – ha már rá hárul ez a feladat, a Közel-Keletet sújtó háborúk kezdeményezőiről, okairól és következményeiről pedig szót nem ejtünk – miért nem sikerült sehol a külső határok mentén, illetve a problematikus térségekben olyan programokat indítani, amelyek ott, helyben segítenek valamelyest orvosolni a menekültek millióinak helyzetét. Az ugyanis édeskevés, hogy majd 2020-ig kitalálunk valamit.