Az ügyre kétségkívül rátapadtak a parlamenti pártpiócák, mert ez az asszony hiteles. A hiteltelen politikusnak pedig úgy kell a hiteles emberi arc és hang, ahogy Leninnek kellett a kommunizmushoz a film. A nővér egy minapi interjúban szerény hangon, a vasárnapi éjszakázástól kissé fáradt arccal, némileg riadt, de tiszta tekintettel radikálisnak mondta magát. Bevallom, én ilyen szelíd szavú, félénk mosolyú radikálist még nem láttam, viszont ha csecsemő lennék, ennek az asszonynak a karjában biztonságban érezném magamat. (Ha ez a nővér radikálisnak számít, akkor komoly időutazásban van részünk!) Ráadásul Sándor Mária egy másik interjúban azt mondta, esze ágában sincs kormányt buktatni, sőt: „én ettől a kormánytól várok azonnali segítséget”.
Hogy jó-e ennek a mozgalomnak a politikai hátszél, egyelőre kérdés. Az viszont biztató, hogy Zombor Gábor államtitkár az egészségügyet bíráló szavakért védelmet ígért a nővérnek. Mi a meglepő abban, hogy az ellenzéki politika azonnal rárepült a civil kezdeményezésre? A jobboldalnak azonban távol kell tartania magát az időközben visszavont pökhendi és igazságtalan kamarai mintától. Mert akármekkora tüntető tömeg gyűlt össze a „radikális” nővér hívó szavára, az még nem ok arra, hogy a kormány ne integráljon egy egészséges kezdeményezést.
