Háború a stadionnál

A huszonegyedik században a foci már nem élet vagy halál kérdése.

Bajban lennék, ha fel kellene idéznem a pénteki magyar– román labdarúgó-Eb-selejtező emlékezetes momentumait, ugyanis Szalai lövésén kívül kevés focira hasonlító esemény zajlott a gyepen. A jó hír az, hogy telt ház volt a Groupama Arénában, és a huszonkétezer boldog jegytulajdonos mellett még akár ötször ennyien is örömmel fizettek volna egy belépőért. Rossz hír (de inkább előre borítékolható leszámolás az illúzióinkkal), hogy a román himnuszt is meggyalázták. Hiába volt számtalan, a fair play szellemében megfogant felhívás, nálunk is ugyanaz történt (fordított előjellel), mint Bukarestben. Budapest nem kompatibilis a román, Bukarest pedig a magyar Himnusszal. Ez így van egy ideje, és várhatóan így is lesz, bármi is legyen a véleményünk az európainak cseppet sem mondható gesztusról.

Tartok tőle, hogy a pénteken elvesztegetett két pontot még nagyon fogjuk sajnálni a végelszámolásnál, de ez igazán csak a focirajongóknak fáj. Az viszont már egész Budapestnek, ami a meccs előtt, alatt és után történt a stadion közelében és a belvárosban.

Nem értem, mi abban a jó (és főleg mitől hazafias cselekmény), ha tagbaszakadt emberek a mérkőzés ürügyén végigrandalíroznak a városon. Leáll miattuk a forgalom az Üllői úton, az út menti félősebb boltosok hirtelen lehúzzák a redőnyt (volt olyan kis üzlet, ahova bementek sörért, aztán elfelejtettek fizetni), végül kiprovokálnak jó néhány összecsapást a Népliget környékén a rendőrséggel. Nem hiszek nekik, amikor azt mondják, hogy a rendőrök a hibásak a csetepatéért. Végignéztem az Üllőin végigvonuló „fekete sereget”, akik közül sokan sálakkal-maszkokkal takarták el az arcukat. Valószínűleg nem az autók füstje miatt tettek textíliát az orruk elé, hanem a későbbi rendőrségi azonosítást akarták megnehezíteni. Minden gesztusukon látszott, hogy balhét akarnak, és ez menetrend szerint meg is érkezett: a Police.hu összesítése szerint a rendőrség végül ötvenegy főt állított elő, többségében garázdaság, rongálás, pirotechnikai eszközökkel való visszaélés, valamint jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.

Nem értem, mire büszke az, aki közlekedési táblákat tép ki, vagy kukákat borogat fel és dob a rendőrök felé, mert azok nem hagyják őt kedve szerint randalírozni. Mire jó, ha összetörnek rendőrautókat? Az ő adójukból is fogják kifizetni a javítását. Mitől férfias cselekmény felgyújtani egy civil rendszámú autót, nyelni órákon át a könnygázt, oda sem figyelve az éppen zajló mérkőzésre? A rendbontók közül egyébként tizenöt, a rendőrség állományából pedig huszonhárom fő sérült meg, többüket kórházban ápolják. Az cseppet sem vigasztal, hogy a hülyeség nemzetfüggetlen: a román drukkerek maguk között, a stadionban verekedtek össze, mert a bukaresti Steaua és a Dinamo szurkolói még a válogatott mérkőzés kedvéért sem tudták félretenni az egymás iránti engesztelhetetlen gyűlöletüket (az MTI szerint négy román szurkolót emiatt, illetve pirotechnikai eszközök becsempészéséért állított elő a magyar rendőrség).

Nem tudom, az agresszív cselekményekben pénteken részt vett ultrák felfogják-e: akciójuk nyomós érv a vénaszkenner mellett. A világ egészségesebb felén – ha nehezen is, úgy-ahogy, de – túlléptek már a stadionokban és környékükön tapasztalható erőszakon: a balhés figurákat kiközösítették-kitiltották, és a mérkőzések egyre inkább jó hangulatú családi-társasági eseményekké válnak. A huszonegyedik században a foci már nem élet vagy halál kérdése, és nem is azért van, hogy a másikat büntetlenül gyalázzuk, vagy egy jót verekedjünk.

Aki múlt pénteken bejutott az arénába, tapasztalhatta: ultrák nélkül is egészen jó volt a hangulat a lelátón. Most már csak az hiányzik, hogy a játékosok is megtanuljanak futballozni.