Ugye megmondtuk?! Amerika hazudott, amikor arról beszélt, hogy az európai rakétatelepítés célja a világ megvédése az iráni atomfenyegetéstől. Azóta éppen Washington hatékony közreműködésével megszületett az iráni atommegállapodás, a rakétákat pedig csak telepítik Oroszország köré! De menjünk vissza néhány évtizedet, s emlékezzünk arra, hogy mit ígért a Nyugat cserébe a német egyesítésért Gorbacsovnak? Hazudtak akkor is! Ezek a szavak Vlagyimir Putyin szájából hangoztak el a Valdaj Klub éves összejövetelét záró találkozón. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni ugyanebben a körben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nem retten vissza a diktatúrák támogatásától sem, a szíriai elnököt pedig az úgynevezett nyugati koalíció azon tagjai, például Szaúd-Arábia oktatják ki demokráciából, ahol hetven éve nem volt választás, s a nők még volán mögé sem ülhetnek, akkor láthatjuk, hogy új szelek fújnak a világban.
Akár néhány éve sem engedte volna meg magának az orosz elnök, hogy ilyen nyíltan bírálja a világ szuperhatalmát, s emlékeztesse európai partnereit, hogy bizony ők is csak vazallusok a nagy testvér szemében. Változnak az erőviszonyok, s jó ideje lazulnak már az úgynevezett jaltai világrend eresztékei. Akik eddig mindennél fontosabbnak tartották a nyugati kapcsolatok alakulását, ma már nem nyelnek tovább, s akár a konfliktusok felvállalásával is érvényesíteni próbálják érdekeiket, míg a megrettent Nyugat minden eszközt bevet a hangoskodók elhallgattatására és elszigetelésére. Erről szólt jelentős részben már az Ukrajna körül kirobbant válság, s megint másképp, de valójában az új világrend alakulása körüli pozícióharccal magyarázhatók a szíriai konfliktus jelenlegi szakaszának történései is.
E két ütközet kulcsszereplője Oroszország, amely egyértelműen visszatért a globális porondra, ahol viszonylagos gyengülése mellett is a legerősebb játékos az Egyesült Államok, ott van a növekvő gondjai ellenére egyre meghatározóbb Kína. A dobogóról már leszorult az Európai Unió, még csak keveseknél fér fel India. Vannak, akik eleve csak két erőt, Amerikát és Kínát látják a középpontban, az átalakuló világ pólusait azonban jobban leképezi, ha az egyik oldalon a Nyugatról, míg a másikon a nem Nyugatról beszélünk. Az első magába foglalja a mindinkább Amerikának alárendelt Európai Uniót is, míg a másik a BRICS országait, Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát, ahova bejelentkezik még Irán, s mások is.
Az új helyzet új játékszabályokat követel. Az eddig egyeduralkodó, ám a változásokat látva ma láthatóan ideges Amerika egyre kevésbé tudja rákényszeríteni akaratát és normáit a többiekre. Az erőegyensúlyon alapuló világban minden eddiginél jobban előtérbe kerül a kompromisszum kényszere, de az is látszik, hogy az egyensúly kialakulásáig inkább a feszültség, a bizonytalanság uralja a nemzetközi kapcsolatokat. Ebben az új helyzetben egyrészről mindennél fontosabb a hideg fej, a döntések felett érzett felelősség, másrészről az erő mellett a bátorság; jó időben meghúzott lépésekkel is előre lehet sorolódni. A gazdasági teljesítmény továbbra is meghatározó, ám felértékelődik a diplomácia szerepe is. Mint Oroszország szíriai fellépése is mutatja, a kedvező pillanatot megérzők akár gazdasági erejükön felül is teljesíthetnek. Nagyon fontos azonban az időzítés, s e tekintetben a döntést kísérő populista retorika, a sokáig belpolitikai érdekeket követő lépések ellenére Magyarország nyerhet is a migránsok kérdésében elfoglalt markáns álláspontjával. Ahogy lapunk tudósítójának Vlagyimir Putyin is elismerően megemlítette, ha csendben is, de már szinte egész Európa követi Orbánt.
