Sokkolta a közvéleményt a héten a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályán történt gyilkosság, ahol az elkövető egy ágyrácsot használt fegyverként 86 éves betegtársa ellen, aki azonnal belehalt fejsérüléseibe. Az eset sajnos nem egyedülálló: 2007-ben a Szent János Kórház pszichiátriáján hajléktalan férfi végzett egy másik beteggel, 2011-ben pedig a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán egy drogfüggő fiatalember oltotta ki egy idős, magatehetetlen férfi életét.
De az eset nem csak a brutalitása miatt keltett feltűnést. Néhány hónapja került nyilvánosságra az a 35 oldalas ombudsmani jelentés, amely borzalmas körülményeket tárt fel a pszichiátriai osztályon. A jelentés – amely alighanem sok más hazai intézmény állapotát is hűen tükrözné – a betegek közötti agresszió forrásai közül a személyzet létszámhiányát, a tárgyi eszközök nem megfelelő állapotát, valamint a személyes tér hiányát emeli ki.
Ráadásul ez a jelentés nem az első, a János-kórházban történt bűneset után Szabó Máté ombudsman azt kérte az egészségügyi minisztertől, hogy a súlyponti kórházakban hozzon létre a veszélyes, de bírósági határozat hatálya alatt nem álló betegek biztonságos és adekvát ellátása számára egy speciális – fokozott biztonsági rendszerű – pszichiátriai osztályt vagy részleget. A Nyírőben történt eset után pedig közölte, hogy a pszichiátriai ellátórendszer – különösen annak tárgyi – feltételei még mindig hiányosak, és ez a körülmény nem teszi maradéktalanul elkerülhetővé a szélsőséges esetek megismétlődését. Ezért azt javasolta, hogy külön kórteremben kezeljék az agresszív pszichiátriai beteget a többiektől.
A megdöbbentően hasonló hiányosságok és bűnesetek, sőt a megtévesztésig hasonló ombudsmani jelentések rávilágítanak arra, hogy rendszerhibával állunk szemben, amelynek orvoslása egyelőre nem történt meg.
Vagyis hiba lenne kizárólag a kórházakat felelőssé tenni az esetekért, elvégre az egészségügy finanszírozásáért, a költségvetés súlyozásáért nem ők felelnek. Kizárólag a politika, konkrétan az egykori balliberális kormányzat lelkén szárad az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 2007-es bezárása is. Az Állami Számvevőszék két éve kimutatta, hogy többe kerül és kevésbé hatékony azóta az érintett betegek ellátása. De ha nem született volna meg a jelentés, akkor is látnánk, éreznénk nap mint nap az utcákat járva és a tömegközlekedést használva, hogy a rendszer nem működik, hogy nagyon sokan maradnak olyanok is szigorú szakmai felügyelet nélkül, akiknek óriási szükségük lenne segítségre. Az OPNI bezárását nem heverte ki a szakma, hiányát nem pótolja semmilyen utódintézmény. De nem heverte ki a hibás, sőt bűnös lépést a társadalom sem, a különböző kórházakban időről időre előforduló tragédiák súlyos intő jelek.
Ugyan a Fidesz-kormány alatt átfogó fejlesztések zajlottak a pszichiátriai területen, a jelek szerint ez nem volt elegendő. A pszichiátria mai állása szerint nehéz megmondani egy betegről, hogy mikor válhat veszélyessé, erre csak akkor van esély, ha figyelnek rá. A kórházak azonban komoly hátránnyal küszködnek humán erőforrásban, ami felveti az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának, illetve bérezésének kérdését. Az okok visszavezetnek a teljes magyar egészségügy problémáihoz, amelynek költségvetési kerete az elmúlt években alig emelkedett. Amíg ez a probléma fennáll, csak reménykedhetünk abban, hogy megszelídülnek az agresszív betegek.
