Árokbetemetés másként

A balosok előtt is nyitott a pálya!

Ugró Miklós
2015. 11. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Természetesen a kormányzó pártok utóbbi években előlépett ifjú káderei is felvértezettek mindennemű szakértelemmel, de ha az kiegészül tapasztalt balosok hozzáértésével, akkor aztán kétségkívül övék a világ. Ennek fényében megérthetjük, hogy Kóka János, a halva született „magyar puma” atyja mitől lesz nélkülözhetetlen tagja a magyar gazdasági delegációknak, és üzletemberként miért kap diplomata- útlevelet, hogy Lázár főminiszternek miért a zsidó közösséget erősen megosztó Zoltai Gusztáv ad tanácsokat a zsidó közösséggel kapcsolatos ügyekben, hogy Szili Katalin minő főtanácsokat adhat a miniszterelnöknek, havi egymillióért. S ne feledjük, a rendszerváltás két emblematikus baloldali figurája, Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás is a Fideszben lelte meg az identitását, nem párttagként, hanem az összefogás jelképeiként. Számolni kell a Fidesz hatalmas integráló erejével. Az egykoron a Fidesz ellen létrehozott jobboldali pártkezdemény egyik meggyőzött vezetője ma miniszterelnök-helyettes. A balosok előtt is nyitott a pálya!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.