Felelős nemzeti orgánumként ebben a helyzetben bizony nehéz nem beleesni egy újabb felesleges megszólalás hibájába. A tényekhez azonban ragaszkodhatunk. Márpedig az tény, hogy 25 év javarészt elhibázott, hányaveti, másokra hagyatkozó honvédelmi politikája után, növekvő biztonsági kihívásokkal szembesülve a kormányzat és a politikai spektrum egyetlen más szereplője sem azzal foglalkozik, amivel sürgősen kellene. A haderő finanszírozásával, működőképessé tételével, ha úgy tetszik, rehabilitációjával és modernizációjával, azon az önkéntes, hivatásos, szerződéses és tartalékos személyzeti alapon, ami jelenleg is létezik, legfeljebb itt-ott finomításra szorul. A létszámkeretet célzott, fegyvernemi, szakmai és helyi toborzókampánnyal fel kell tölteni. A személyi állományt a modern hadviselés megkövetelte megfelelő szakképzésben kell részesíteni. Munkavégzéséhez jó körülményeket és korszerű haditechnikát kell biztosítani, és persze mindenekelőtt jól meg kell fizetni, stabilitással és szociális kedvezményekkel megtartani.
Ha a kormány ezzel foglalkozna serényen, és nem a hadtörténeti szótár elavult tömeghadsereget leíró szavainak szondázási és politikai céllal való közbeszédbe dobásával, könnyen kiérdemelhetné magának a konstruktív politikai és társadalmi (adófizetői) támogatást. Nem mellékesen Magyarország végre kaphatna egy haderőt, amely az elvárható módon betöltené alapvető funkcióit: a lehetséges agresszió elrettentését, azaz a háborús konfliktusok megelőzését; a haza külső fegyveres támadással szembeni védelmét; a jelentős katasztrófahelyzetek kezelését.
