Ha gyermekként a szülinapost csak a torta érdekli, az teljesen érthető. Ha viszont az ünnepelt a 28. születésnapján is kizárólag a torta szeletelésével – pontosabban újraszeletelésével és újraosztásával – van elfoglalva, az már több mint elgondolkodtató. Ahogy el lehet töprengeni azon is, hogy kik vannak ott a zsúron, és kik azok, akiket már meg sem hívtak, vagy akik jobbnak látták, ha távol maradnak. S végül azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy akik ott vannak, azok tényleg ünnepelni érkeztek-e, vagy csak egy-egy lepottyanó finom falatért.
Az alapításának 28. évfordulóját ünneplő Fideszt – hiszen róluk van szó – nem véletlenül aposztrofálta Orbán Viktor a párt decemberi tisztújító kongresszusán Közép-Európa legsikeresebb politikai formációjaként. Ha a hatalom koncentrációját és tartósságát tekintjük mércének, akkor ez kétségtelenül így van. Az egyetlen probléma, hogy Magyarország sajnos nem dicsekedhet a kormánypártéhoz mérhető eredménnyel: azzal, hogy Közép-Európa legsikeresebb országa lenne. S ha nem is feledhetjük a sokat emlegetett elmúlt nyolc évet, azt talán még a Fidesz legelszántabb támogatói sem állítanák, hogy az elmúlt hatban annyival közelebb kerültünk volna ehhez a megtisztelő címhez. Így nem ünneprontás rákérdezni arra, vajon a jól végzett munka öröme fűti-e belülről azokat, akik most a torta körül gyülekeznek.
Nem könnyű eldönteni azt sem, hogyan is állunk az ajándékokkal. Egyfelől ugyanis a Fidesz valódi születésnapi ajándéknak tekintheti, hogy ma is toronymagasan vezeti a felméréseket, ezzel is igazolva az említett politikai-hatalomtechnikai sikert. Egyes baloldali véleményformálókkal ellentétben véletlenül sem szeretnénk arról értekezni, hogy a migrációs válság a kormánypárt „ölébe pottyant” – mégis kinek hiányzott az Európa egészét megrengető krízis? Ami viszont mindenképpen ajándékszámba megy, az ellenfeleinek máig tartó totális bénultsága, melyet csak részben magyaráz, hogy az elmúlt évek közjogi reformdühe ellenére a kormány egy dologra mindig odafigyelt: hogy a politikai versenyben felé lejtsen a pálya. Ehhez azért egy olyan ellenzék is kell, amelynek tevékenysége köszönő viszonyban sincs a magyarok álmaival, vágyaival, félelmeivel.
Másfelől persze olyan ajándék ez, mint a mesebeli okos lányé: van is, meg nincs is. Hiszen ha megnézzük a jelentősebb időközi választások eredményeit, a Fidesz ezek közül egyet se tudott megnyerni. Ami azt jelenti, hogy az ellenzéki erők – a baloldal és a radikális jobboldal – hívei még saját pártpreferenciáikat is félreteszik, csak nehogy a jobboldal jelöltje győzzön. Ez pedig arra utal, hogy a Fidesz tevékenysége sincs köszönő viszonyban a magyarok álmaival. A félelmeiket ugyan jobban érzi, de az emberek jó része már nem akarja, hogy ez a kormány álmodjon helyettük. Se kicsit, se nagyot. Mert valahogy mindig arra kell ébredniük, hogy odafent páran újraosztották maguk között a tortát, nekik meg csak a morzsák maradtak.
Ilyenkor jön elő a jól ismert ellenérv: nincs jobb. (Ha valaki abban reménykedne: az éppen március 30-ra időzített pedagógussztrájk nyomán se lesz hirtelen.) De van-e olyan ambiciózus fiatalember, aki arra tenné fel az életét, hogy a legkisebb rossz legyen? Egy-egy születésnap alkalmából talán ezen is érdemes lenne elgondolkodniuk az első párttagkönyvek tulajdonosainak. Ahogy azon is, hogy ha valakit már nem az álmok, hanem a félelmek tartanak a felszínen, annál előbb-utóbb akad majd kisebb rossz. Akkor meg a torta – némi képzavarral élve – mehet a levesbe.
