Amelyek során rövidesen kiderült, hogy ami elpusztult, azt nem lehet csak úgy visszaépíteni. Március 15-ét vagy október 23-át sem egyszerű olyanná tenni, hogy egy szétrágott ország minden lakója egyformán vagy hasonlóan lássa szépnek, hősiesnek és felemelőnek. Hiába ezek a magyar történelem legnagyobb és legtisztább pillanatai – 1956 óta nincs hozzájuk fogható –, a napi politika rettentő súlya alól képtelenség kimenekíteni őket. A különbség annyi, hogy azelőtt egy párt hazudott, és nagyobbakat, most meg mindnek megvan a maga igazsága, ami nemritkán kizárólagos. Meg az még, hogy nem kell többé hurrát kiáltva menetelni tribünökön kornyadozó vénemberek előtt. Mondjuk, ez sem bagatell – de ha a semmi másmilyen is immár, punknak lenni még jólesik.
Ahogy március 15-ével és október 23-ával nehéz mit kezdeni, úgy a locsolkodást is késő újra kezdeni. Ami ennyire elsorvadt, azt hiába próbálnánk életre kelteni. Bár lehet, hogy máshonnan és máshogyan kellene megpróbálni. Mélyebbre kellene taposni az ásót. Mert hát nem a szokások fontosak. Nem azok számítanak. Hadd legyek konkrétabb: a semmi korában a valamit keresni hátha mégiscsak izgalmasabb. Persze tudom: az igazi ünnepeim száma attól még nem lesz több hirtelen, hogy ilyesmikről gondolkodom olykor.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!