A bukás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tíz év elteltével sem érti Gyurcsány Ferenc, hogy mi a baj az ő nagy „igazságbeszédével”.

Szerető Szabolcs
2016. 05. 25. 22:01

A bukott miniszterelnök egykor egész Magyarországé volt, ma már csak a baloldalinak nevezett tábor problémája. A megújulás legfőbb gátja ő, aki előbb szétszakítani próbálta az MSZP-t, majd hangos és erőszakos híveivel kívülről gyakorol nyomást anyapártjára, hogy a választók nagy többségét taszító szereplőként is részese legyen a mindenkori baloldali-balliberális összefogásnak. Öröksége azonban – a lefegyverző gátlástalanság, a küldetéstudat és cinizmus sajátos elegye, a tettekért viselt felelősség vállalására való képtelenség, a politika morális dimenziójának figyelmen kívül hagyása, a valódi kormányzás kampánnyal való helyettesítése, népnevelési szándékú reformdüh – számos jel szerint túlélte eljelentéktelenedését.

Gyurcsány Ferenc végighazudott másfél-két évet, kockára tette az ország közeljövőjét néhány mámoros pillanatért 2006 tavaszán. Pirruszi győzelemnek bizonyult, amikor Orbán Viktor és az ország arcába hazudott a tévévitán, hiszen hamar eljött az igazság pillanata. Az általa vezetett politikai tábor óriási árat fizetett a választási győzelemért. Talán egy nemzedéknyi időre is elúszott nekik a hajó.

Ez az Őszöd-jelenség lényege és következménye. A többi: lárifári.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.