Megint egy téma, amelyhez érzékenyebben kellene nyúlni, sok-sok emberi tapasztalat birtokában. Megint a magánszférába lép be a paternalista állam, taláros elefánt az amúgy is sokszor kirabolt porcelánboltba. Megint megmondják nekünk, mit kell tenni amúgy erkölcsileg, és mit kell érezni a kamaszkorunkban esetleg kegyetlen, felnőttkorunkban netán rosszmájú, az élet minden sorsdöntő pillanatában ellendrukker szülő iránt is. Egy legenda szerint az idők kezdetén a terhek egyenlően lettek elosztva az emberek között, s azokat mindenkinek vinnie kell. Ám azonnal akadtak olyanok, akik ledobták magukról a kellemetlen súlyokat, s ennek az lett a következménye, hogy akik vállalták a rájuk mért terhet, azoknak föl kellett venniük azokét is, akik attól szabadulni óhajtottak. Vagyis aki viszi a terhet, annak többnyire duplán, ha ugyan nem triplán jut belőle. Amihez csak azt tenném hozzá, hogy az élet ezt a legendát sokszorosan igazolni szokta.
A közfelháborodást ma az okozza, hogy számosan úgy érzik, az állam dobta le magáról azt a súlyt, amelyről úgy gondolta, vegye csak föl más, mert neki anélkül sokkal könnyebb. Ne az állampolgárt kíméld, hanem a költségvetést! És most ezt az állam által lehajított terhet föl kell venniük azoknak is, akik kis fizetésből gyerekeket nevelnek, akiknek még van munkájuk, s ha összeroskadnának a terhek alatt, akkor jön a törvény, perbe fog az állam, védekezz, minimálbéres, állj meg a taláros testület előtt, közmunkás!
Talán még nem késő ezt a mellényt újragombolni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!