Nagy az információs káosz Paks II. ügyében, így nem könnyű érvényes megállapítást tenni az építkezés kapcsán. Egyvalami azonban biztos: van még időnk, kár lenne bármit is elkapkodni. Az új blokkok építésének hivatalos indoka szerint hazánk nem növelni, csak szinten tartani akarja az atomerőművi kapacitásait. A most működő 4 paksi blokk közül az elsőként, 1982-ben a hálózatra kötött termelőegység 2032-ben, a második 2034-ben áll majd le, az utolsóként rendszerbe állított két blokk pedig egészen 2037-ig üzemel. Ehhez képest a jelenlegi tervek szerint Paks II. 2025 és 2026 között már megkezdené a működését. Ez azt jelenti, hogy hat olyan évünk lesz, amikor a régi és az új létesítmény teljes fordulatszámmal egymás mellett működik majd. Így a nukleáris kapacitások szinten tartása akkor is lehetséges lesz, ha most adunk még magunknak három-négy évet a helyzet átgondolására az építkezés előtt.
Ez a három-négy év sok mindent világossá tehet. Például körvonalazódhat, hogy folytatódik-e az energiaárak fokozatos csökkenése a piacon, vagy megfordul a trend, és felfelé indulnak a tarifák. Az ár rendkívül nagy kockázatokat rejtő változó a beruházás kapcsán. A néhány évvel ezelőtt 90-100 eurós megawattóránkénti szintről a villamos energia ára mára 30 euróra esett, ahhoz azonban, hogy az új blokkok gazdaságosan üzemelhessenek, a jelenlegi számítások szerint 65 eurós árak kellenek. Ha nem történik a fordulat, és erre nem is számítanak a szakemberek, Paks II. az állami pénzek hatalmas temetőjévé változik. Természetesen akkor sem lehet majd százszázalékos biztonsággal prognosztizálni a majdani piaci folyamatokat, ha most kivárunk a beruházással, de szerencsés esetben szert tehetünk olyan tudásra, amely megkönnyíti a becslést, csökkentve a döntéshozatal kockázatait.
Az idő eldöntheti azt is, bízhatunk-e a jelenleg rendkívül sikeresnek tűnő, ám mégiscsak a fejlődésük elején álló technológiák áttörésében. A változás olyan gyors ezen a területen, hogy semmi sem tűnik lehetetlennek. Igazán rossz érzés lenne utólag azzal szembesülni, hogy rossz lóra tettünk az atommal.
A jelek szerint a kormány is tisztában van azzal, hogy van még időnk. Ezt mutatják Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai is, amelyek szerint a kormány keresi a lehetőséget a paksi bővítés kapcsán megkötött, néhány éve még rendkívül kedvezőnek beállított orosz hitelszerződés felbontására. Ez esetben az államközi megállapodás helyett egy piaci kontraktusra váltanánk. Kirill Kamarov, a kivitelező Roszatom vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy noha Oroszország képes a finanszírozásra, a hitel kiváltására lehetősége van a magyar félnek. Itt is akad azonban bőven átgondolnivaló. Harmincéves futamidőre – ennyi idő alatt járna le az orosz hitel – biztosan nem kapunk pénzt kölcsön piaci alapon. A jelenlegi kamatkörnyezet mellett egy rövidebb távú megoldás is vonzó lehet ugyan, de a kamatkörnyezet az egyik pillanatról a másikra meg is változhat, jelentősen megemelve a beruházás költségeit.
A huszadik század legnagyobb energetikai beruházása egyértelműen a paksi atomerőmű megépítése volt Magyarországon. Ha megépül, Paks II. alighanem ugyanezt jelenti majd a huszonegyedik században. Ez olyan nagyságrendű beruházás, és akkora felelősséget jelent belevágni, hogy a döntéshozóknak elemi kötelességük elegendő időt szánni a körülmények és a lehetőségek alapos feltérképezésére. Szerencsére jelen pillanatban nincs olyan ok, amely ezt lehetetlenné tenné. Vagy legalábbis nem tudunk ilyenről.
