Azt hittük 2006-ban, hogy méltatlansága alulmúlhatatlan az ’56-os évfordulók történetének sorában. Most, 2016-ban azt kell látnunk, hogy pitiáner huzakodások tanúi vagyunk.
Ma arról folyik a szánalmas vita, hogy a plakátokon szereplő kamasz fiú azonos-e azzal a személlyel, akinek a neve az arca mellett szerepel, vagy azon a képen egy köztörvényes látható. És a híres zenész tényleg nekünk írta ’56-os dalát, vagy csak fölmelegítette és átszövegezte a kosárlabdásoknak írt himnuszát? És Nagy Imre az igazi hős, vagy ő csak „szépen halt meg”? (Lehet-e bitófán szépen meghalni?) Jól tudjuk, Nagy Imre kommunista volt, moszkovita, utolsó szavaival a „független szocialista” Magyarországot éltette. De ha ’56-nak nem ő volt is az „igazi” hőse, a hősiességet akkor sem tagadhatjuk meg tőle oly korban, amikor éltek árulók is, Moszkvával egyezkedők, akiknek nem akasztottak kötelet a nyakukba!
1956 nem egy torta, amelyet tetszés szerint szeletelhetünk és osztogathatunk. És nem is foszlós kalács, amelyből ki lehet mazsolázni azt, ami nekünk tetszik, a belét pedig el lehet hajítani. Igenis voltak, akik továbbra is szocializmust akartak, mások meg a hátuk közepére kívánták a szocializmust, mert ’56-ban minden együtt volt, az egész ország benne volt, és ez nem levon ’56 értékéből, hanem hozzáad. Hozzájárul egyetemességéhez.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!