Egy windsori víg nő

A MÚSZ korifeusai csak a hatalommániás és pénzéhes párost akarták láttatni Hosszú és Tusup személyében.

Hosszú Katinkának már a rövid pályás úszó-világbajnokság előtt is minden oka meglett volna az örömre, hiszen a 2016-os eredmények alapján idén is ő lett – zsinórban harmadszorra – a sportág legjobb női versenyzője. (Nem mellesleg edző férjét, Shane Tusupot is díjazta a Nemzetközi Úszószövetség.) Az Iron Lady persze nem érte be ennyivel, és tarolt a ma hajnalban véget ért világbajnokságon, amelyet a kanadai Windsorban rendeztek meg. Lapzártánkig hat aranyat és két ezüstöt akasztottak a bajai úszónő nyakába, de könnyen lehet, hogy ez az éremkollekció mára tovább bővült.

Hosszú rögtön a nyitónapon szerzett egyet a legfényesebb medálból (400 vegyes), és „becsúszott” egy második hely is 200 gyorson. A folytatás még parádésabban sikerült, hiszen 200 pillangón és 100 háton sem talált legyőzőre. Jól jellemzi a Hosszú–Tusup-féle élet- és munkafelfogást, hogy miközben az újabb győzelmekkel ő lett a rövid pályás úszó-világbajnokságok történetének legeredményesebb női versenyzője, addig az általa gyengébbnek vélt időeredményeket azzal indokolta, hogy „még egy kicsit tart az olimpia utáni másnaposság”.

A harmadik versenynap sem telt el Hosszú-arany nélkül, ezúttal 200 háton verte nagy fölénnyel a teljes mezőnyt, egy nappal később pedig a 100 vegyes eredményhirdetésekor állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban pedig a „középső” vegyesúszó számban diadalmaskodott, míg a hátúszó sprintben másodikként érte el a falat. Ezzel a teljesítménnyel pedig ő lett minden idők legeredményesebb úszója: soha, senki nem szerzett egyetlen versenyen ennél több egyéni aranyérmet mind a rövid pályás, mind a nagymedencés világbajnokságok történetében! Ráadásul amikor ezeket a sorokat írom, még hátravan a 100 pillangó döntője, így könnyen lehet, hogy Katinka tovább növeli a saját és a magyar csapat éremtermését.

Ez a két adat most egyébként példátlan módon szinte ugyanaz. A zárónapig Hosszún kívül ugyanis csak Bernek Péter (400 gyors) és Verrasztó Dávid (400 vegyes) szerzett 1-1 bronzérmet a vébén. Talán még soha nem volt ennyire „egyemberes” a magyar úszóválogatott világversenyen.

Egyebek között ilyen és ehhez hasonló veszélyekre (is) figyelmeztetett a Windsorban 12 számban indult úszónő a Gyárfás Tamás elnökkel vívott korábbi csörtéiben. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) korifeusai azonban csak a hatalommániás és pénzéhes párost akarták látni és láttatni Hosszú és Tusup személyében. Az egykori Napkelte-vezér dicstelen távozásával azonban korántsem ért véget ez a szűk látókörű és szánalmas korszak a MÚSZ-nál. Jó példa erre a női 4 x 200-as gyorsváltó körüli hecckampány, amelynek célpontja (megint) Hosszú Katinka lett.

A Gyárfás-éra kiszolgálói úgy gondolták, azzal, hogy minden idők legeredményesebb egyéni úszója a tizenharmadik(!) számban beugróként már nem vállalta a szereplést, nem tett meg mindent a magyar színekért. Mindez valójában csak szánalmas, aljas és szakmaiatlan vádaskodás. Szánalmas, hiszen tegnap estig Windsorban hatszor játszották el a magyar himnuszt, de Katinka nélkül egyszer sem hallhattuk volna Aljas, hiszen úgy állítják be, mintha az Iron Lady cserben hagyta volna a hazáját, miközben a szövetségi kapitánnyal való közös döntésről volt szó. (Ugyanakkor azt elfelejtik felidézni, hogy Rióban talán épp a magyar stafétában vállalt szereplés miatt nem lett meg a negyedik olimpiai aranya.) És szakmaiatlan, hiszen aki csak egy kicsit is ismeri a sportágat, az tudja, hogy az egyéni számok mindig is előnyt élveztek a váltóval szemben.

Miként Shakespeare szereplői, a windsori víg nők Falstaffból, úgy csinált Hosszú is bohócot az elmúlt hónapokban a magyar úszósport állóvizét uraló szakmai és politikai sleppből. Aki képes pusztán az eredményeivel felszámolni egy olyan hatalmi struktúrát, amely egyfajta centrális erőtérre, arroganciára és korrupcióra épül, az csak követendő példa lehet minden magyar ember számára.