Hosszú Katinkának már a rövid pályás úszó-világbajnokság előtt is minden oka meglett volna az örömre, hiszen a 2016-os eredmények alapján idén is ő lett – zsinórban harmadszorra – a sportág legjobb női versenyzője. (Nem mellesleg edző férjét, Shane Tusupot is díjazta a Nemzetközi Úszószövetség.) Az Iron Lady persze nem érte be ennyivel, és tarolt a ma hajnalban véget ért világbajnokságon, amelyet a kanadai Windsorban rendeztek meg. Lapzártánkig hat aranyat és két ezüstöt akasztottak a bajai úszónő nyakába, de könnyen lehet, hogy ez az éremkollekció mára tovább bővült.
Hosszú rögtön a nyitónapon szerzett egyet a legfényesebb medálból (400 vegyes), és „becsúszott” egy második hely is 200 gyorson. A folytatás még parádésabban sikerült, hiszen 200 pillangón és 100 háton sem talált legyőzőre. Jól jellemzi a Hosszú–Tusup-féle élet- és munkafelfogást, hogy miközben az újabb győzelmekkel ő lett a rövid pályás úszó-világbajnokságok történetének legeredményesebb női versenyzője, addig az általa gyengébbnek vélt időeredményeket azzal indokolta, hogy „még egy kicsit tart az olimpia utáni másnaposság”.
A harmadik versenynap sem telt el Hosszú-arany nélkül, ezúttal 200 háton verte nagy fölénnyel a teljes mezőnyt, egy nappal később pedig a 100 vegyes eredményhirdetésekor állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban pedig a „középső” vegyesúszó számban diadalmaskodott, míg a hátúszó sprintben másodikként érte el a falat. Ezzel a teljesítménnyel pedig ő lett minden idők legeredményesebb úszója: soha, senki nem szerzett egyetlen versenyen ennél több egyéni aranyérmet mind a rövid pályás, mind a nagymedencés világbajnokságok történetében! Ráadásul amikor ezeket a sorokat írom, még hátravan a 100 pillangó döntője, így könnyen lehet, hogy Katinka tovább növeli a saját és a magyar csapat éremtermését.
Ez a két adat most egyébként példátlan módon szinte ugyanaz. A zárónapig Hosszún kívül ugyanis csak Bernek Péter (400 gyors) és Verrasztó Dávid (400 vegyes) szerzett 1-1 bronzérmet a vébén. Talán még soha nem volt ennyire „egyemberes” a magyar úszóválogatott világversenyen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!